április 19, 2024

Gazdát cserélne a Gyulai

gyulai gyulaghús

gyulahus.hu

 Jelentős fejlesztésre készül a Gyulahús Kft., a beruházáshoz szükséges forrás előteremtése érdekében azonban szükség van szakmai vagy pénzügyi partner bevonására és a tulajdoni hányad maximum 49 százalékának értékesítésére – közölte Görgényi Ernő polgármester.

A városvezető a képviselő-testület szerdai, zárt ülésen tárgyalt napirendjéről legutóbbi Facebook-bejegyzésében írt. Közölte, a gyulai húsüzemben az elmúlt 30 évben nem volt épületfelújítás. Nemrég megnyílt egy pályázati lehetőség nagyvállalatok számára, amelyen 5 milliárd forint nyerhető el.

    A jelenleg két telephelyen működő Gyulahús Kft. 13 milliárd forintos fejlesztést tervez, új szárazáru üzemet építene fel a jelenlegi Kétegyházi úti telephelyen. “Ezt az ágazat többi szereplőjének tervezett nagyberuházásai is indokolttá teszik” – jegyzi meg a polgármester.

    A pályázaton elnyerhető támogatás mellett azonban szükség van még mintegy 8 milliárd forint önerő biztosítására.

    A képviselő-testület elvi támogatását adta ahhoz, hogy a Gyulahús Kft. új szárazáru üzemének felépítése érdekében pályázatot nyújtson be a cég, és szakmai vagy pénzügyi befektetőt vonjon be a hiányzó önerő biztosításához – írta Görgényi Ernő.

    “A tőkebevonás érdekében nyílt, nyilvánosan meghirdetett, transzparens eljárást fogunk lefolytatni” – húzta alá, hozzátéve, hogy a cég maximum 49 százalékát hirdetik meg.

   Elsősorban magyar befektetőt várnak, ám feltételeket is támasztanak: a termelés Gyulán marad; a gyulai kolbász és a gyulai májas termékek gyártása folyamatos lesz; nem lehet minőségromlás; a védjegyek az önkormányzat tulajdonában maradnak; a menedzsmentet érintő döntésekhez a képviselő-testület felhatalmazása szükséges.

gyulai kolbász
Fotó: gyulahus.hu

    Görgényi Ernő beszámolt egy külső szakértő által készített véleményről, miszerint ha az új üzem felépülne a jelenleg használaton kívüli vágóhíd helyén, akkor 2200 tonnáról négyezer tonnára nőne az éves termelési kapacitás, hatékonyabbá válna a gyártás, csökkennének az energetikai, szállítási és logisztikai költségek költségek, megszűnne a biztonsági kockázat. (A jelenlegi szárazáru üzem – ahol 3,3 tonna ammóniát tárolnak a hűtéshez – a város központjához közel, lakóházas övezetben, óvodához, iskolához valamint a helyi rendőrséghez közel helyezkedik el.)

    A befektető bevonására kiírandó nyilvános felhívás tervezetét a következő, nyilvános testületi ülésre állítják össze.

    A Gyulai Húskombinát utódját, a Gyulahús Kft.-t 2013-ban alapították, minden évben nyereséges volt, amelynek jelentős részét – az alapítás óta mintegy 1,5 milliárd forintot – fejlesztésre fordítottak, az évek során számos korszerű gépet szereztek be – emlékeztet a polgármester.

    A Gyulahús Kft. 2019-ben mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami 2020-ban a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 7,66 milliárdra nőtt. Adózott eredménye 213 millióról 392 millió forintra nőtt.

MTI

Fotók: gyulahus.hu