Az új fejlesztési ciklus nemcsak a támogatásokat igénylőknek, de a pályázatírással foglalkozó cégeknek is jó lehetőségeket kínál, azonban a sikerhez számos feltétel megléte szükséges. A képzettség mellett fontos a megfelelő szakmai tapasztalat és gyakorlat, de hosszútávon a jó kapcsolatépítő képesség megléte sem árt. A pályázatok meglehetősen sokrétűek, ezért sok cég bizonyos témákra szakosodik, és egyazon pályázati célok mentén vállalja el a megbízást.
A mezőgazdasági pályázatírás rendkívüli módon felértékelődik az új uniós ciklusban is, hiszen a következő hónapokban az agráriumban rég várt felhívások jelennek meg. Összességében hat új felhívás jelenik meg a vidékfejlesztés keretében, például öntözőtelepekre, külterületi közutakra, az állattartó telepek fejlesztésére vagy akár újdonságként a gyógynövénytermesztés támogatására.
A legtöbb cég manapság kizárólag sikerdíjas pályázatírást vállal, amely előnyös mind a pályázatírónak, de előnyös több okból a pályázó, a megbízó szemszögéből nézve. A sikerdíjak mértéke különböző, azon, hogy mennyire magas ez az összeg kár elmélkedni, hiszen a jó munkát minden esetben meg kell, illetve meg kellene fizetni. A pályázatírás nem csak a pályázat elkészítéséből áll, gyakran több hetes előkészület előzi meg, és az sem ritka, hogy különböző szakértők bevonása is szükséges. Gondoljunk ilyenkor a megvalósíthatósági tanulmányokra, vagy akár a pénzügyi és üzleti tervre.
Visszakanyarodva a sikerdíjhoz csak azt lehet biztosan kijelenteni, hogy tág határok között változik a mértéke. Függ akár az igényelt támogatás összegéttől, de a pályázatírók is különböző mértéket állapítanak meg a támogatás elnyeréséért cserébe. A mezőgazdasági pályázatok esetében általában 4-8 százalékos sikerdíjjal találkoznak az ügyfelek, egyéb pályázatok esetében nagy a szórás: a magas 20 % környékén lévő sikerdíj is megtalálható, de általában az 1-2 %-os sikerdíj a jellemző.
Pályázatíróra van szüksége? Kérjen ajánlatot tanácsadási szolgáltatásainkról!
Népszerű cikkek a rovaton belül
Magyar vállalat az EBRD agrárzöldítési versenyének nyertesei között
Több mint 3 milliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívás a haltermelőknek
Véleményezhető az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések” című pályázati felhívás
Kétszáz milliárd forint érhető el a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekhez
Már véleményezhető az Ökológiai gazdálkodás támogatása című felhívás
Új pályázati lehetőség a díszkertészeti kisvállalkozások támogatására
Jelentős összegre pályázhatnak az erdőtüzek károsultjai
Könnyebbé vált az otthonteremtési támogatások igénybevétele a speciálisan adózók és az őstermelők számára
Megnyílt a kisebb léptékű élelmiszer-feldolgozói fejlesztések pályázata