A harmadik – ezúttal Dániában elvégzett – teszt is megerősítette, hogy a Szlovákiában két héttel ezelőtt vizsgált ukrán gabona az...
Élelmiszer
A sörök alapját öko sörárpa-, búza- és alternatív gabonákból készülő maláták adják. A bio lager "alapsör" mellett készült tisztán gluténmentes...
Április 25-28. között zajlik Szingapúrban Délkelet-Ázsia egyik legjelentősebb élelmiszer- és ital szakkiállítása, az FHA, amelyen az Agrármarketing Centrum (AMC) a...
A vizsgálat eredménye megdöbbentette a hatóságokat: a bevizsgált ukrán búza növényvédőszer-tartalma 1000 százalékkal haladta meg a Szlovákiában engedélyezett mértéket. (tovább…)
Egy európai uniós vizsgálata megállapította, hogy az Egyesült Királyságból származó mind a 10 mézminta megbukott a hamisítási teszteken. Kiderült ugyanis, hogy...
Az előző szezonban több mint 10 ezer tonna torma termett az országban, amely az EU éves össztermésének közel felét teszi...
Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az ellenőrök többek között fokozottan vizsgálják majd a tojás és az édesipari termékek forgalmazását, míg...
A mintegy 797 millió forintból létrehozott hűtőház révén a jánoshalmi termelőknek, őstermelőknek, mikro-, kis- és középvállalkozásoknak lehetőségük nyílik a tárolásra,...
2027-ig több mint 1500 milliárd forintot fordít a szaktárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások hatékonyságnövelést segítő támogatására. Ennek révén a...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) jelzésének is köszönhetően megszűnt a belföldi piacra értékesítő, NETA-köteles terméket előállító élelmiszeripari vállalkozások népegészségügyi termékadófizetési...
Egyre több brit gazda dönt úgy, hogy csökkenti a burgonya vetésterületét, vagy teljesen lemond a termesztéséről a megemelkedett költségek miatt,...
Magyarországon a sertéshúsfogyasztás az utóbbi időben növekedett, mostanra elérte az évi 30 kilogrammot személyenként, és második helyen van a baromfiágazat...
A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium (AM), hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők...
Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó előírások szigorítására. Hiába beszélünk ugyanis a...
A következő hónapokban valószínűleg mérséklődik az élelmiszerdrágulás Magyarországon, kisebb mértékben esetleg csökkenhet is néhány termék ára - mondták rendezvényükön Budapesten...
Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni a múlt évben az EU-s riasztási rendszer adatai alapján. Az országot érintő...
Trappistasajtot D-vitaminnal, lizinnel és süngombával dúsítottak, emellett készítettek natúr és gyümölcsjoghurtokat, valamint sajtkrémet is - jelezte a cégvezető, hozzátéve, hogy...
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal, a szervezet gyanúja szerint a verseny korlátozása vagy...
Kedvez a magyarországi élelmiszeripari vállalkozásoknak, hogy az exportra kerülő termékeik vagy azok összetevői után nem kell népegészségügyi termékadót (NETA) fizetniük...
Kínában nagyarányú vidékfejlesztési program zajlik az ország élelmiszer-önellátásának a biztosítása érdekében a mezőgazdasági technológia fejlesztése és a vidéki életminőség javítása...
Az Agrárminisztérium (AM) bemutatta a Magyar élelmiszerkönyv honlapját, amely segítséget nyújt a Magyarországon forgalmazott élelmiszerek és élelmiszer-összetevők megismeréséhez és eligazít...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja összegyűjtötte a biztonságos élelmiszer-adományozás legfontosabb tudnivalóit - hívta fel a figyelmet a...
Idén december 5. és december 18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és...
A vadhúsok a tradicionális magyar konyha részét képezik, ráadásul olyan egészséges ételek készíthetők belőlük, amelyek megfelelnek a legújabb fogyasztói elvárásoknak...
A korábbi évek sikerei után idén is kiválasztották a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját, az elismerő címet...
Magyar élelmiszeripari cégek mutatkoztak be Spanyolországban az Agrármarketing Centrum (AMC) Hungarian Food Business Programjának első két, célzott üzletfejlesztési találkozóján -...
Év végéig még drágulhatnak az élelmiszerek, és 2023 első felében is várható áremelkedés, de már csekélyebb mértékű lesz az ideinél...
A Hungarian Food Business Program (HFBP) 32 magyar vállalat részvételével mutatkozik be Európa legnagyobb élelmiszeripari kiállításán Párizsban, az Agrármarketing Centrum...
Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb - hangsúlyozta...
A rendkívüli aszály, valamint a takarmány- és energiaárak drasztikus emelkedése újfajta kihívások elé állította idén a haltermelő ágazatot, ennek ellenére...
Magyarország Digitális Élelmiszeripari Stratégiájának célja az élelmiszerláncon belül a lánc többi elemével összekapcsolódva, mégis az élelmiszeriparra fókuszálva olyan támogatási, szabályozási,...
A minőséget és az energiahatékonyságot is javító technológiát dolgoztak ki a Pick Szeged Zrt. felkérésére a Műegyetem kutatói a vállalattal...
A szerbiai tejtermelők bejelentették, hogy elviselhetetlen a helyzet, ugyanis növekszik az alacsony felvásárlási ár miatti veszteség, illetve a takarmány drágulása...
Októberben ismét lesznek a francia áruházi polcokon dijoni mustáros üvegek – ígérték a francia termelők. (tovább…)
Az orosz–ukrán háború hatodik hónapja után műtrágyahiány keletkezett az egész világon, mivel annak ára olyan magasra szökött, hogy egyes gazdálkodók...
A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) hamarosan kibővül a Trappista sajtról szóló fejezettel, amelyben szabályozzák egyebek mellett a sajthoz felhasználható összetevőket, a...
A világon elsőként a hollandiai Haarlemben betiltják a húsipari termékek reklámját, miután az önkormányzat a klímaválsághoz hozzájáruló termékek közé sorolta...
Az ukrán gabonaszállítás újraindítása és a recessziós félelmek miatt csökkentek a globális élelmiszerárak az elmúlt hetekben, de szakértők szerint a...
A Magyar Termék Nonprofit Kft. kezdeményezésére az augusztus idén is a magyar termékek hónapja - közölte a szervezet az MTI-vel....
Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás eredményeképpen négy magyar élelmiszeripari vállalkozás összesen 15 milliárd forint értékű fejlesztési forráshoz jut...
A magas termelési költségek és a bizonytalan gazdasági környezet mellett most már az aszály is nehezíti a termelők helyzetét, de...
A magyar haltermelés újabb "mérföldkövének" nevezte az agrárminiszter kedden az új brand, a "Balatoni hal" eredetmegjelöléssel ellátott, uniós oltalom alatt...
Újfajta takarmány kifejlesztésére, ezzel spanyol típusú sonka előállítására nyert el csaknem 309 millió forint uniós támogatást a tiszafüredi Hegedűs-Hús Bt....
Magyarország 96 százalékban önellátó sertéshúsból. Az ellátásbiztonság fenntartása pedig akkor valósulhat meg, ha nemcsak a kormányzat, hanem a magyar fogyasztók...
A borászok kiválóan alkalmazkodnak a változásokhoz, úttörői a mezőgazdasági újításoknak, és utat mutatnak az egész magyar agráriumnak - jelentette ki...
Az LMP 150 milliárd forintos élelmiszerönrendelkezési alap létrehozását javasolja a jövő évi költségvetésben - mondta az ellenzéki párt társelnöke a...
Az idényzöldségek és idénygyümölcsök fogyasztásának fontosságára hívja fel a figyelmet az Agrármarketing Centrum (AMC) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi...
A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal...
Négy platina- és kilenc aranyérmet hoztak el idén a magyar borászatok a világ egyik legtekintélyesebb borversenyeként számon tartott Decanter World...
Kevesebb csirkét, sertést, marhát vágtak Magyarországon az idén az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban - olvasható az Agrárközgazdasági...