A pekándió termesztése, gondozása és betegségei

A pekándió, más néven Carya illinoinensis, az utóbbi években egyre gyakrabban kerül elő a hazai szakmai körökben mint a közönséges dió (Juglans regia) lehetséges utódja. Magyarországon a diótermesztés jövőjét az utóbbi időben komolyan veszélyeztetik a dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) okozta károk, amelyek évről évre jelentős terméskiesést eredményeznek. A pekándió ezzel szemben a fúrólégy számára nem alkalmas gazdanövény, így természetes módon mentes ettől a kártevőtől, ami az egyik legnagyobb előnye a hagyományos diófélékkel szemben.

Emellett a pekándió rendkívüli alkalmazkodóképességgel és hosszú élettartammal bír, termése pedig ízletesebb, édesebb és olajosabb, mint a megszokott dióé. A klímaváltozás következtében hazánkban egyre hosszabb és melegebb a vegetációs időszak, ami kifejezetten kedvez e melegkedvelő, észak-amerikai eredetű fafajnak. A termelők és kutatók egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a pekándió felé, hiszen a faj nemcsak a fúrólégy okozta problémákat kerülheti el, hanem új, értékes alternatívát is kínálhat a jövő magyar diótermesztésében.

A pekándió botanikai jellemzői

A pekándió hatalmas, akár 25–40 méteres magasságot is elérő, hosszú életű fa, amely megfelelő körülmények között több mint 200 évig is élhet. Gyökérzete mélyre hatoló karógyökérből és kiterjedt oldalgyökér-rendszerből áll, ami jól tűri a szárazságot, ugyanakkor érzékeny a tartós vízborításra. Levelei páratlanul szárnyasan összetettek, 9–17 hosszúkás, fogazott levélkéből állnak.

A virágzás április végén, május elején következik be, általában a lombfakadás után. A faj egylaki, váltivarú, vagyis ugyanazon a fán találhatók porzós és termős virágok, de külön helyzetben. A megporzást a szél végzi, így a megfelelő pollenellátás érdekében célszerű több, különböző fajtát is telepíteni egymás közelébe. A termés szeptember–októberben érik be, és a zöld burok megrepedése után válik gyűjthetővé. A dió hosszas tárolás után sem avasodik, magas olajtartalma (65–70%) miatt különösen értékes élelmiszer.

Termesztési feltételek és környezeti igények

Éghajlat

A pekándió melegkedvelő növény, amely hosszú, meleg nyarat és enyhe telet igényel. Az optimális hőmérsékleti tartomány 25–32 °C között van, de a téli időszakban is csak –10 °C-ig tűri tartósan a fagyot. A fiatal fák különösen érzékenyek a hidegre, így hazánkban elsősorban a Dél-Dunántúl, az Alföld déli része, valamint a Balaton-felvidék déli lejtői számítanak ígéretes kísérleti területeknek.

A fagyos, hosszan tartó tél, valamint a késő tavaszi fagyok jelentős károkat okozhatnak a rügyekben és a fiatal hajtásokban. Emiatt fontos a telepítés helyének gondos megválasztása: a fagyzugos területeket kerülni kell, a déli, napos fekvés és a jó levegőáramlás viszont kedvez a fejlődésének.

Talaj

A pekándió legjobban mélyrétegű, jó vízáteresztő képességű, középkötött vályog- vagy homokos vályogtalajokon fejlődik. A talaj kémhatásával szemben viszonylag toleráns, de a semleges (pH 6,5–7,5) talajokat kedveli. A pangó víz, illetve a túl sekély termőréteg akadályozza a gyökérfejlődést, ezért az ilyen területek alkalmatlanok a termesztésre. Az ültetést megelőzően érdemes talajvizsgálatot végezni, különösen a mésztartalom és a tápanyag-ellátottság felmérése céljából.

Fény és vízigény

A pekándió kifejezetten fényigényes fa, ezért árnyékos helyen nem terem kielégítően. A vízigénye közepes, de a nyári szárazságok idején, különösen a fiatal telepítésekben, rendszeres öntözést igényel. A csepegtető öntözés vagy mikroöntözés alkalmazása hatékony megoldás, mert a talajnedvesség folyamatosan fenntartható, és a gyökérzóna nem is ázik el.

Szaporítás és ültetés

A pekándió szaporítása többnyire oltással történik, mivel a magról szaporított egyedek nagyon későn fordulnak termőre, és a fajtaazonosság sem garantált. A faiskolákban alanyként általában közönséges hikorifajokat vagy pekándió magoncokat használnak. Az oltványokat tavasszal, még a rügyfakadás előtt érdemes elültetni, 8–10 méteres térállásban, hogy a későbbi lombkorona és gyökérzet fejlődéséhez elegendő hely maradjon.

Az ültetőgödrökbe érett komposztot vagy szerves trágyát is keverhetünk, de kerüljük a friss trágyát, mert perzselheti a gyökereket. Az ültetés után bőséges beöntözés szükséges, majd az első években a talaj gyommentesítése és a rendszeres lazítása elengedhetetlen.

A pekándió gondozása

Metszés

A fiatal fák koronanevelése döntő fontosságú, mert a későbbi terméshozam és az ágrendszer stabilitása ettől függ. Az első években egy központi vezérhajtást hagyunk meg, és 4–6, jól elhelyezett oldalágat alakítunk ki, amelyek között legalább 20–25 centiméter távolság legyen. Az idős fák esetében a metszés célja a fényviszonyok javítása és a beteg, sérült ágak eltávolítása. A pekándió nem kedveli az erős visszametszést, ezért a beavatkozásokat mindig mérsékelten kell végezni.

Tápanyagellátás

A pekándió jelentős tápanyagigényű növény. A nitrogén különösen fontos a hajtásnövekedéshez és a termésfejlődéshez, míg a kálium és a kalcium a dióhéj keményedésében, a mag beérésében játszik szerepet. Tavasszal nitrogénben gazdag, ősszel pedig káliumban és foszforban dús tápanyagpótlás javasolt. A levélanalízis alapján pontosítható az éves trágyázási terv, hiszen a mikroelemek (cink, bór, mangán) hiánya is gyakori probléma lehet.

Öntözés és talajápolás

Az első 3–5 évben a rendszeres öntözés alapvető. A felnőtt fák már jobban tűrik a szárazságot, de hosszan tartó aszályos időszakban náluk is csökken a termésméret és az olajtartalom. A talaj nedvességét mulcsozással lehet stabilizálni, ami a gyomosodást is visszafogja.

A sorok között gyepesítés is lehetséges, de a fa töve körül legalább 1–1,5 méteres sávban a talajt tartsuk szabadon, hogy a gyökerek elegendő levegőhöz jussanak.

Termésérés és betakarítás

A pekándió termése a nyár második felében kezd érni, szeptember–októberben a zöld burok felreped, és a dió lehullik. A gyűjtést akkor kell megkezdeni, amikor a burkok többsége már megbarnult és megnyílt. A betakarítás géppel is végezhető, de kisebb ültetvényeken kézi rázással és hálós gyűjtéssel is hatékony. A frissen gyűjtött termést alaposan meg kell szárítani, mert a nedves héjban gyorsan beindul a penészesedés.

A megfelelően szárított pekándió szobahőmérsékleten is hónapokig eltartható, hűtve pedig egy évig is megőrzi minőségét. A héj könnyen törhető, a magbél pedig rendkívül finom, édes ízű, ezért kedvelt alapanyag édességekhez és olajpréselésre is.

Betegségek és kártevők

A pekándió termesztése során több gombás és rovarkártevő is gondot okozhat, különösen meleg, párás években. A megelőző növényvédelem, a szellős korona kialakítása és a megfelelő talajápolás kulcsfontosságú.

1. Pekándió-varasodás (Fusicladium effusum)

A legjelentősebb gombabetegség, amely a leveleken, fiatal hajtásokon és a termésen is sötét, kormos foltokat okoz. Súlyos fertőzés esetén a levelek lehullanak, a dió héja megrepedezik, a termés torzul, és a magbél fejlődése visszamarad.

Védekezés:

• A lehullott levelek és fertőzött termések összegyűjtése és megsemmisítése ősszel.
• Tavasszal és a virágzás után réztartalmú vagy szisztemikus gombaölők (pl. tebukonazol, difenokonazol) preventív kijuttatása.
• A korona ritkítása a levegőáramlás javítása érdekében.

2. Antraknózis (Gnomonia caryae)

A leveleken barna, kerek foltok, a hajtásokon elhaló részek jelennek meg. A termések idő előtt lehullhatnak. A betegség főleg csapadékos években terjed gyorsan.

Védekezés:

• A fertőzött részek eltávolítása és égetése.
• Réz- és mankoceb-tartalmú permetezések váltogatása.
• Ellenálló fajták telepítése, ha elérhetők.

3. Gyökér- és törzsrothadások (Phytophthora spp., Armillaria mellea)

Pangó víz, túlöntözés vagy rossz vízlevezetés mellett a gyökérzóna elrothadhat, a fa hervad, majd elpusztul. A fertőzés főként fiatal ültetvényekben jelentkezik.

Védekezés:

• Jó vízelvezetés biztosítása.
• Talajfertőtlenítés telepítés előtt.
• Fertőzött fák eltávolítása, a terület fertőtlenítése mészhidrátos kezeléssel.

4. Baktériumos levélfoltosság (Xanthomonas arboricola pv. corylina)

Főként fiatal leveleken és hajtásokon jelennek meg apró, vizenyős, majd sötétedő foltok, melyek később kilyukadnak.

Védekezés:

• Réztartalmú lemosó permetezés kora tavasszal.
• Egészséges szaporítóanyag használata.
• Jó levegőjárás a koronában.

5. Rovarkártevők

A pekándiót többféle rovar is károsíthatja, köztük a pekándió-orbáncfúró (Curculio caryae), a levéltetvek, a takácsatkák és a dióburok-fúrólégyhez hasonló kétszárnyú fajok. A legtöbb kártevő a leveleket szívogatja, illetve a termést fúrja meg.

Védekezés:

• A talajon áttelelő bábok gyérítése őszi talajmunkákkal.
• Károsítás esetén piretroid vagy acetamiprid hatóanyagú készítményekkel történő célzott védekezés.
• A természetes ellenségek (pl. katicák, ragadozó atkák) védelme.

Fajtaválasztás és terméshozam

A világon több mint 500 pekándió-fajta létezik, ám csak néhány alkalmas a mérsékelt öv klímájára. A legelterjedtebb fajták közé tartozik a Desirable, Stuart, Pawnee, Elliott és Choctaw. Ezek közül a Pawnee a legkorábban érő, és viszonylag hidegtűrő fajta, így európai kísérletekben is ígéretesnek bizonyult.

Egy kifejlett, jó kondícióban lévő fa 30–50 kilogramm diót is hozhat évente, bár a termés mennyisége nagyban függ az időjárástól és a tápanyagellátástól. A fák általában 8–10 éves korban fordulnak teljes termőre, de már a 4–5. évtől hozhatnak kisebb mennyiségű diót.

Fotók: depositphotos.com