
Fotó: depositphotos.com
Már több mint 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés elősegítésére. A program első körében 105 baromfitartó jut forráshoz a kormány segítségével, a kompenzációkat pedig novemberig minden érintett megkapja. Nagy István agrárminiszter kiemelte: a cél a járványügyi kockázatok mérséklése, a telepek biztonságának növelése és a hazai baromfiágazat hosszú távú versenyképességének megőrzése.
A tárcavezető hangsúlyozta: az idén számos kihívás érte az agráriumot, köztük a víziszárnyas-ágazatot is. A madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteségeket okoz, ezért most a legfontosabb feladat a járványügyi kockázatok mérséklése, a telepek biztonságának növelése és a versenyképesség erősítése.
A közlemény szerint az agrártárca ennek érdekében olyan támogatási programot indított, amelyben azok a gazdálkodók részesülhetnek forrásban, akik vállalták, hogy három évre felfüggesztik a termelésüket – vagyis nem tartanak baromfit -, és nem létesítenek új telepet. A döntés hátterében az áll, hogy a védekezést jelentősen nehezíti a baromfiállományok nagy sűrűsége – írták.
A támogatás kifejezetten a korábban madárinfluenza kitöréssel érintett telepek számára nyújt kompenzációt, hozzájárulva a gazdálkodói tudatosság erősítéséhez és az ágazat hosszú távú stabilitásához – tette hozzá Nagy István.
MTI
Fotó: depositphotos.com
Népszerű cikkek a rovaton belül
Az afrikai sertéspestis miatt vaddisznóirtás indul Horvátországban
Halászati ellenőrzés és nyomon követés támogatása kiemelt projekt
Rendkívüli támogatásban részesülnek az aszállyal sújtott kukoricatermelők