május 28, 2025

Felmentették az Agrárminisztérium miniszterhelyettesét

Farkas Sandor Agrarminiszterium

Farkas Sándor (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Május 31-i hatállyal felmentették Farkas Sándort, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárát és miniszterhelyettest. A politikus utódját egyelőre nem nevezték ki.

A köztársasági elnök május 31-i hatállyal felmentette Farkas Sándor államtitkárt, az agrárminiszter helyettesét. A hivatalos közlés szerint a felmentés a miniszterelnök javaslatára történt, azonban az ilyen esetekben nem szokás részletes indoklást adni.

A 72 éves Farkas Sándor hosszú pályát tudhat maga mögött a mezőgazdaság és a politika területén.

Munkáját 1975-ben kezdte agrár üzemmérnökként a fábiánsebestyéni termelőszövetkezetben, ahol a rendszerváltás előtti években az MSZMP tagja is volt. A politikai fordulat után a téesz elnökeként, majd a részvénytársasággá alakult gazdaság vezetőjeként dolgozott egészen 2014-ig.

Farkas Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöki tisztségét is betöltötte, emellett 1998 óta – egy ciklus kivételével – Szentes országgyűlési képviselője. 1998 és 2002 között a parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke volt, 2016-tól kormánybiztosként dolgozott a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság újraalapításán, majd 2018-ban az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, illetve miniszterhelyettese lett.

Farkas Sándor utódjának kilétéről egyelőre nincs információ.

MTI