október 21, 2025

Fordulat a földtulajdonosoknak: zöld utat kaphat a zártkerti földek átminősítése

fiatal gazda kiskert

Fotó: depositphotos.com

Hamarosan új korszak kezdődhet a zártkertek életében: a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az ingatlan-nyilvántartási törvény végrehajtási rendeletének módosítását, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben engedélyezzék a zártkerti ingatlanok művelésből való kivonását. A lépés évek óta húzódó problémát orvosolhat, hiszen sok tulajdonos eddig jogi és adminisztratív akadályok miatt nem tudta átminősíttetni földjét. A szabályozás hatályba lépése után egyszerűbb és gyorsabb eljárásban válhatnak a korábbi zártkerti földek hivatalosan is „művelés alól kivett” területté, megkönnyítve ezzel az értékesítést, a fejlesztést és a birtokviszonyok rendezését.

Mint ismert, a föld- és az ingatlan-nyilvántartási törvények júniusi módosítása már megteremtette a jogi alapot arra, hogy a zártkertek tulajdonosai kivonhassák földjeiket a művelés alól. Ehhez azonban még két feltételnek kell teljesülnie: a kormánynak ki kell hirdetnie a végrehajtási rendeletet, és az adott település önkormányzatának helyi rendeletben lehetővé kell tennie az átminősítést.

Már társadalmi egyeztetésen a rendelet

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium már társadalmi egyeztetésre bocsátotta az ingatlan-nyilvántartási törvény végrehajtására vonatkozó kormányrendelet módosítását. Ez az a lépés, amely előkészíti a jogszabály életbe lépését, és megnyitja az utat a zártkerti ingatlanok egyszerűbb átminősítése előtt – írta meg az Index.

Mit is jelent a zártkert fogalma?

A „zártkert” kifejezést még egy 1967-es jogszabály határozta meg, amely szerint a zártkert a település külterületének olyan, nagyüzemi művelésre nem alkalmas, elkülönített része, ahol a lakosság személyes földtulajdona és földhasználata belterületen kívül is tartósan megvalósulhat. Bár ezt a törvényt később hatályon kívül helyezték, és 1994-ben a zártkerteket a külterületi földek közé sorolták, sok ingatlan tulajdoni lapján ma is zártkertként szerepel a megnevezés.

Korábbi lehetőség az átminősítésre

2015 és 2017 között már volt egy egyszerűsített lehetőség a zártkerti földek művelésből való kivonására, amelyet több ezer tulajdonos ki is használt. Sokan viszont nem éltek vele, mert nem értesültek róla időben, vagy csak később – például értékesítéskor – szembesültek a jogi nehézségekkel.

Fordulatot hozott a júniusi törvénymódosítás

Az idei év júniusában elfogadott, a versenyképesség javítását célzó salátatörvény módosította a föld- és ingatlan-nyilvántartási törvényeket. A változtatás lényege, hogy a zártkerti ingatlan művelésből való kivonása nem minősül más célú hasznosításnak, vagyis a tulajdonosokat nem terheli termőföldvédelmi bírság vagy engedélyezési kötelezettség.

Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a tulajdonos kérje ingatlana „művelés alól kivett területként” történő bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásban, így a földvédelmi eljárásra sem lesz szükség.

Önkormányzatok készen állnak

A helyi önkormányzatok már hónapok óta várják a végrehajtási rendelet megjelenését. A most társadalmi egyeztetés alatt álló tervezet szerint, ha egy település rendeletben engedélyezi, a zártkerti ingatlanok tulajdonosai kérhetik majd földjük művelésből való kivonását és ennek bejegyzését a nyilvántartásban.

A kormányrendelet a kihirdetését követő napon lép majd hatályba, így a folyamat gyorsan elindulhat.

Érdekesség, hogy a győri önkormányzat már előre elfogadta a saját helyi rendeletét, amely automatikusan életbe lép a kormányrendelet hatálybalépése után harminc nappal – ezzel példát mutatva a többi önkormányzatnak is – írja a magro.hu.

Fotó: depositphotos.com