december 4, 2025

Három év után végre élénkül a mézpiac, de még mindig a tíz évvel ezelőtti árakon

méhészet

Három év teljes piaci leállás után idén kezdett újra élénkülni a nagybani mézpiac, de az árak továbbra sem mozdultak el a tíz évvel ezelőtti szintről – mondta az OMME Békés vármegyei szaktanácsadója. A szakember szerint a vámmentesen érkező, nagy mennyiségű importméz okozta túlkínálat tartósan lenyomta a hazai felvásárlási árakat, miközben a termelési költségek folyamatosan emelkedtek. A magyar méhészek munkáját ráadásul a szélsőséges időjárás és a betegségek is megnehezítik, ami jelentős terméskiesést eredményezett. Mindez együtt komoly kihívások elé állítja az ágazatot.

Árgyelán János, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Békés vármegyei szaktanácsadója kifejtette, az árválságot az Európai Unióba külföldről, nagyrészt Ukrajnából vámmentesen, nagy mennyiségben beáramló mézek okozták, ami túlkínálatot eredményezett. Most kezd megmozdulni a piac, de a hordós vegyes virágméz kilójáért még most is csak 900-950 forintot kapnak a termelők, ami azonos a 8-10 évvel ezelőtti árral, miközben a bekerülési költségek – már csak az infláció miatt is – nőttek – mondta.

Ráadásul ma már nem készleteznek a kereskedők, csak annyi mézet vásárolnak fel, amennyire megrendelésük van a mézfeldolgozóktól, így a korábbi árfelhajtó hatás is megszűnt, jelenleg kínálati piac van – közölte a szakember.

méz felvásárlási árak
Méz felvásárlási átlagár, Ft/kg; átlagár az állatpiacokon és -vásárokon, Ft/kg – MTI

Árgyelán János kifejtette,

külső tényezők, például az időjárás is évek óta nehezítik a méhészek munkáját. Idén például az aszály a repce mézelését tette tönkre, a nem várt hideg és fagy miatt pedig a Dunától keletre akácot nem tudtak pergetni, Békés vármegyében az akácméztermés lényegében nulla lett.

A napraforgó beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de abból is kevesebb termett. A mennyiségi csökkenés ellenére a magyar mézek minősége továbbra is kiváló – hangsúlyozta a szaktanácsadó.

A selyemfű méz hatása

A mennyiségi csökkenéshez hozzájárult a varroa atka által okozott megbetegedésen túl az is, hogy a 2024-es aszály miatt ősszel kevesebb volt a virágpor, a termelő méhek nem tudták kellőképp felhizlalni magukat, nem bírták ki a 6 hónapos áttelelést, 3-4 hónap után sok elpusztult. Országosan 50 százalékos méhpusztulást realizáltak tavasszal – közölte.

Árgyelán János hangsúlyozta:

ma már a méhek önmagukban nem tudnának fennmaradni, a méh-visszaszaporítás is a méhészek dolga, akiknek kiemelten fontos a munkája az egész mezőgazdaság fennmaradása miatt.

méztermés 2024
Méztermelés Magyarországon, tonna / MTI

Az évek óta tartó nehéz helyzet miatt ráadásul többen gondolkoznak azon, hogy kevesebb méhcsaládot tartanak, vagy hogy teljesen „szögre akasztják a tarisznyájukat” – fogalmazott a szakember.

Technológiai fejlesztésre, gépesítésre van szükség, mert a méhészkedéshez segéd-élőmunkát vagy nem lehet már találni, vagy csak nagyon drágán – jegyezte meg.

Békés vármegyében körülbelül 1200 méhészet van, hat megyei egyesületben mintegy 750-en tagok.

A Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület idén 16. alkalommal szervezi meg december 6-án a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált, ezzel párhuzamosan meghirdették Az év kiváló magyar méze megmérettetést, amelyre idén 373 minta érkezett.

A gyulai mézfesztivál fő célja továbbra is a kiváló magyar termelői méz népszerűsítése, a méhészet és a méz jótékony hatásainak bemutatása, valamint a legjobb mézek elismerése. Emellett a rendezvény lehetőséget kínál a méhészeknek és kézműveseknek, hogy termékeiket bemutassák az érdeklődőknek – hangsúlyozta a rendezvény főszervezőjeként is tevékenykedő Árgyelán János.

MTI

Fotó: depositphotos.com

Idén nem lesz akácméz?