október 21, 2025

Közel 900 gazda jelentkezett a Vizet a tájba! programba

vízpótlás

Fotó: Agrárminisztérium

Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen – közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden Luxemburgban.

Az EU-tagállamok környezetügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve Raisz Anikó elmondta: a keddi tanácsülés egyik fő napirendi pontja a klímakérdések megvitatása, ezen belül az Európai Unió képviselendő álláspontja a közelgő, brazíliai ENSZ klímakonferencián. Hozzátette: reményei szerint a tanácsülésen elfogadják a klímapolitikai következtetéseket is.

Kiemelte, hogy most az egyik legfontosabb téma a víz és az alkalmazkodás az új éghajlati viszonyokhoz, különösen az uniós vízstratégia kapcsán. „Nagyon örülünk annak, hogy amit az elnökségünk legelején, az informális tanácson felvetettünk, az a téma most már napirenden van, hiszen időközben a bizottság megjelentette a stratégiát” – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország számára a határon átnyúló együttműködés kulcsfontosságú, és az alkalmazkodási feladatokat nem szabad kizárólag az agrárszektorra hárítani. „Nagyon sok szektornak együtt kell működnie ahhoz, hogy sikeresen tudjunk alkalmazkodni az új viszonyokhoz a vizek kapcsán

– mondta, hozzátéve: a megfelelő finanszírozás elengedhetetlen, ezért Magyarország szeretné, ha az új többéves pénzügyi keretben (MFF) is megfelelő hangsúlyt kapna ez a kérdés.

Raisz Anikó kitért arra is, hogy a tanácsülés napirendjén szerepel a kémiai biztonság kérdése is, amelyet Magyarország éppen egy évvel ezelőtt, a luxembourgi ülésen vetett fel. „Fontos, hogy végre megjelenjenek ezek a kérdések a bizottság munkájában is” – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a megbeszélésen a közelgő nemzetközi környezetvédelmi eseményekről is szó lesz, köztük az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének hetedik ülésszakáról. „Talán sosem volt olyan fontos a nemzetközi együttműködés, mint most” – tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva Raisz Anikó a 2040-es 90 százalékos kibocsátáscsökkentési uniós klímacélokról is beszélt.

A magyar álláspont mindig a realitásokat veszi figyelembe”

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Magyarország már elérte a 48 százalékos kibocsátáscsökkentést, miközben az uniós átlag 38 százalék. „Mi tudjuk, mit kell csinálni, és látjuk, hogy olyan országok is követelik a 90 százalékos célt, amelyeknek eddig 0,1 vagy 10 százalékot sikerült teljesíteniük. Ez közös cél, de legyünk reálisak: olyan célokat kell kitűzni, amelyek a versenyképességet szolgálják, nem pedig tönkreteszik” – mondta.

MTI