Fotó: Pixabay
November 11-én, Szent Márton napján a magyar néphagyomány gazdag világa kel életre: libasült illata lengi be a konyhákat, újbor csillan a poharakban, és a vidám lakomák mögött mély, több száz éves hagyományok húzódnak meg. Ez a nap nemcsak a tél kezdetének, hanem a gazdasági év lezárásának is szimbolikus pontja volt. A paraszti kultúrában a Márton-napi népszokások a bőség, az előrelátás és a fény győzelmét ünnepelték, miközben Szent Márton, a szerénység és jószívűség példaképe, lelki tanulságot is adott a közösségeknek. Ma a magyar falvakban és városokban újraélednek a libatorok, a lámpás felvonulások és a boráldások – a Márton-nap a múlt és jelen találkozása lett.
Szent Márton alakja és a nap eredete
Szent Márton a 4. században élt Pannóniában, a mai Szombathely környékén született. Katonaként szolgált, ám egy téli napon, látva a fázó koldust, köpenyét kettéhasította és felét a rászorulónak adta. A legenda szerint még aznap éjjel megjelent neki Krisztus, viselve a fél köpenyt, és így szólott: „Márton, a hittanuló, ruhájával takart be engem.” Ez a történet a keresztény irgalmasság egyik legismertebb példájává vált. Márton később szerzetes, majd Tours püspöke lett, és életszentsége miatt már a középkorban is rendkívüli tisztelet övezte. Halála napja, november 11-e, már a 10. századtól a keresztény naptár fontos ünnepe.
A néphagyományban a Szent Mártonhoz fűződő tisztelet összefonódott az ősz végének és a tél kezdetének agrárünnepével. A középkori paraszti világban ekkor zárult le a mezőgazdasági év, befejeződött a betakarítás és az állatok teleltetése. A földművesek és pásztorok számára ez a nap egyfajta számvetés, hálaadás és mulatság ideje volt.
A liba, mint Márton-napi jelkép
A Márton-napi lakomák elmaradhatatlan fogása a liba. A legenda szerint Márton püspökké avatása elől bujkálva egy libaólba rejtőzött, ám a madarak gágogása elárulta rejtekhelyét – innen ered, hogy „Márton lúdjai” árulták el a szentet. A nép ezért e napon libát vágott, hogy „a libák bűnét” jókedvvel és lakomával vezekelje meg.
A libasütésnek azonban gazdasági és naptári okai is voltak. Az őszi hizlalás végére a libák ekkorra lettek legkövérebbek, így ideális volt a levágásuk ideje. A húsát és zsírját a tél folyamán hasznosították, a tollából pedig párnát, dunyhát készítettek. A népi jóslat szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik.” Ezért az asztalokra került a sült libacomb, a libamáj, a libaleves és a töpörtyű, mindez természetesen újborral kísérve.
A liba csontjából is jósoltak: a libacsont fehérsége a havas telet, sötétebb színe pedig enyhe időt ígért. A „Márton csontja” a paraszti világban fontos időjósló eszköz volt, s a naphoz számos egyéb megfigyelés is kötődött.
Időjóslás és paraszti hiedelmek
A Márton-napi időjárás megfigyelése különös jelentőséggel bírt. A gazdák úgy tartották, amilyen időjárás van ezen a napon, olyan lesz a karácsony is: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél várható, ha barnán, akkor kemény.” Ez a mondás azt jelentette, hogy ha esett a hó, akkor enyhe, ha viszont esős és sáros volt a nap, akkor hideg tél közeledett.
A nap a gazdasági számvetés és az adófizetés határideje is volt. A cselédek ekkor kapták meg éves bérüket, vagy éppen új szolgálatra szerződtek. A parasztházaknál a Márton-napi lakoma tehát nemcsak ünnep, hanem társadalmi esemény is volt: ilyenkor rendezték a számadásokat, a legények és lányok pedig bált tartottak, megkezdődött a téli mulatságok ideje.
Az újbor megáldása és a „Márton pohara”
A Márton-naphoz szorosan kapcsolódik az újbor bemutatása is. A szőlősgazdák és borosgazdák számára ez volt a boráldás ideje, amikor a frissen kierjedt bor első kóstolója történt. A katolikus egyházban ekkor a bor megáldásának szertartása is bevett szokás lett: a borral a Szent Márton-áldást kérték a termés bőségére és a következő év szerencséjére.
A magyar néphagyományban a „Márton pohara” fogalom lett: az első pohár újborral a gazda köszöntötte a családot és a vendégeket, majd koccintva így szólt: „Aki Márton-napon új bort nem iszik, az egész évben szomjazik.” Sok vidéken külön „Márton-napi boráldás” és borkóstoló rendezvényeket is tartanak ma is, ahol a helyi pincészetek bemutatják az évjárat első nedűit.
Márton-napi vásárok, bálok és felvonulások
A középkorban a Márton-nap fontos vásári időpont is volt. A nagyobb mezővárosokban ilyenkor tartották az őszi vásárokat, ahol gabonát, bort, állatokat és kézműves portékákat árultak. A vásárok egyben találkozóhelyek voltak, ahol a távolabbi falvak lakói is együtt ünnepeltek.
A téli időszak kezdetét jelző naphoz táncos mulatságok, úgynevezett „Márton-bálok” kötődtek. A muzsikaszó mellett a libasült és a bor képezte az est fénypontját. A legények ilyenkor kértek engedélyt, hogy a téli időszakban udvarolhassanak, a lányok pedig díszes ruhát öltöttek, hiszen a télkezdő mulatság a társadalmi élet kiemelt eseménye volt.
A mai Magyarországon is sok helyen él a hagyomány: Szombathelyen, Pannonhalmán és Sopronban Márton-napi felvonulásokat, kézműves vásárokat és családi programokat tartanak. A gyerekek papírlámpásokkal sétálnak, emlékeztetve Szent Márton fényhozó jóságára, aki köpenyét megosztotta a rászorulóval.
Gasztronómia és ünnepi hangulat a modern korban
A Márton-nap gasztronómiai ünnepként is újra virágzik. Éttermek és borászatok szerte az országban tematikus libanapokat tartanak: ilyenkor a menüsorban helyet kap a libaleves, a libamájpástétom, a sült libacomb lilakáposztával és a híres Márton-napi lúdgége tészta. A hagyomány szerint a liba zsírját nem dobták ki: gyógyírnak és konyhai alapanyagnak is használták.
A borászatoknál a „Márton-napi újbor” kóstolója ma is különleges esemény. A friss bor ízvilága jelzi, milyen lesz az évjárat – így ez a nap a borkultúra ünnepe is lett. Sok helyen zenés estekkel, pincelátogatásokkal és borlovagrendek felvonulásával emlékeznek a szentre.
Márton-nap a keresztény és a népi hagyományban
A keresztény liturgia szerint Szent Márton a katonák, a szőlő- és bortermelők, valamint a koldusok védőszentje. A róla szóló történetek a segítő szeretet és alázat példái. A népi vallásosságban a napot egyfajta „fényünnepként” is tartották számon: a rövidülő napok idején Márton cselekedete a fény győzelmét jelképezte a sötétség felett.
A gyerekek által készített lámpások – különösen a német nyelvterületen elterjedt Sankt Martin-Umzug mintájára – ma is a jótettek fényét viszik tovább. Magyarországon is egyre több településen tartanak esti lámpás felvonulásokat, ahol a gyerekek énekelve, mécsessel sétálnak a templomhoz vagy a város főterére.
Fotók: Pixabay, depositphotos.com
