április 19, 2024

A klímaváltozás miatt a vizes élőhelyek szerepe felértékelődik

természetvédelmi-terület-Duna-Táti-sziget

Esztergom, 2013. június 7. Egy fekete gólya az áradó Duna által elöntött legelõn Esztergom határában 2013. június 7-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Magyarország teljes területének közel egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, mely különleges értéknek számít Európán belül is. Ezekre a területekre vigyáz a természetvédelmi igazgatóságok hálózata az országban – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a “Kisvízi élőhelyek – források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című KEHOP projektátadó rendezvényén, csütörtökön Mátrafüreden a tárca közleménye szerint.

Rácz András kiemelte, a természetvédelmi területeken található élőhelyek feldarabolódtak, emiatt folyamatos beavatkozást igényelnek, ezen élőhelyek megőrzéséért kell az ilyen projekteket megvalósítani. Erre ad lehetőséget a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), melyből a ma záruló projektsorozat is létrejött – tette hozzá a közlemény szerint.

Az államtitkár beszélt arról, hogy ebben a hétéves uniós ciklusban a tíz nemzeti park igazgatóság 38 milliárd forint értékben, közel 90 projekten dolgozott, melynek köszönhetően 130 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota – írták.

“A jelzett természetvédelmi beruházások megvalósításából a ma átadandó projekt gazdája, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 12 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 3,72 milliárd forint támogatás felhasználásával” – tette hozzá.

A közlemény szerint az államtitkár kiemelte, a projekt során mintegy 328 millió forintból többek között megszüntették a Szent Anna-tó gátszivárgását, helyreállították a Pisztrángos-tavak vízelvezetését, víztartását, a Garábi-patak fenéklépcsője helyére surrantót építettek. A klímaváltozás miatt a vizes élőhelyek szerepe felértékelődik, melyek közül is a leginkább sérülékenyek a kisvízi élőhelyek, így az élőhelyek állapotának javításával, új élőhelyek létrehozásával a projekt hozzájárult a megmentésükhöz.

Rácz András hangsúlyozta, hogy a szemléletformálás kiemelten fontos szerepet tölt be, így készült el az Igazgatóság első, terepi foglalkozásokat biztosító oktatóbusza – a Vidra Verda; egy Natura 2000 területeket, értékeket népszerűsítő mobil kiállítás és a kétéltűeket illetve a projektet bemutató ismeretterjesztő természetfilm; vagy a természettel, természeti értékek megőrzésével kapcsolatosan többféle kiadvány is – közölték.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte, fő feladatuk a természetvédelem. Ehhez mérten munkájuk során a fajok, élőhelyek megőrzése, további életterük biztosítása mellett a génmegőrzés, a szemléletformálás, bemutatás és környezeti nevelés is kiemelt elemek. Ebben segítenek a mostanihoz hasonló projektek, melyek elengedhetetlenek a rájuk váró feladatok megvalósításában – közölte az agrártárca.

MTI

Címlapkép: MTI Fotó: Kovács Attila