június 17, 2024

Biológiai módszereket helyez előtérbe növényvédelemben a Syngenta

syngenta

Biológiai módszereket helyez előtérbe idén a Syngenta Kft., amely szeretne megfelelni a biológiai növénytermesztés iránti fogyasztói igényeknek – mondta a cég növényvédőszer-üzletágának vezetője a kft. szezonnyitó rendezvényén, Szekszárdon.

Korbuly Bence hozzátette, a Syngenta 2024-ben új, biológiai csávázó, biostimulátor és tápanyag-utánpótló szerrel bővíti kínálatát.

Az üzletágvezető közölte, három, a teljes technológiát magában foglaló programot indítottak a kukorica-, a kalászosok és a napraforgó-termesztés területén, valamint új, precíziós talajmintavételi szolgáltatást kínálnak a termelőknek.

Papp Zoltán termékmenedzser emlékeztetett, az Európai Unióban 2030-ig 20 százalékkal csökkenteni kell a műtrágya-felhasználást, emiatt is a biológiai nitrogénforrások felé kell fordulni. A cég új terméke az endofita – a növények belsejében élő – baktériumok egy fajtáját használja fel, amely segíti a nitrogén felvételét a levegőből. A szer a gabonafélék és a kukorica esetében hektáronként 30-40 kilogramm nitrogénkompenzációt képes elérni, és a termésátlagot is növeli – tette hozzá.

Az újítást az is indokolja, hogy a nitrogént tartalmazó trágyák 40-70 százaléka nem hasznosul többek között a kimosódás, a denitrifikáció és az erózió miatt, további előnye, hogy az általánosan alkalmazott karbamidnál hússzor kisebb mennyiséget kell felhasználni belőle – mondta.

Nagy Viktor fejlesztő mérnök egy új biostimulátort mutatott be, amely kalcium-, kálium- és foszfortartalmával ellenállóbbá teszi a növényeket a stressz – főként a szárazság és hőség – ellen, fokozza a fotoszintézist; az őszi búzában 5, a napraforgóban 6-13 százalékos terméstöbbletet értek el vele.

A cég folytatja a napraforgó-termelők számára a Hat tonna, valamint a kalászosokat termesztők számára a Minden szem számít elnevezésű programot. Ácsné Szekeres Dóra, a cég termékfelelőse ismertette, hogy az előbbihez csatlakozott 51 termelő közül tízen négy tonna feletti napraforgó-hozamot értek el hektáronként, és több hibridfajta öt tonna feletti eredményt hozott. A legjobb eredményt, 6,4 tonnát egy hét hektáros üzemi területen, Hosszúpályiban érték el.

Krupp Kristóf, a társaság kukorica és kalászos kampánymenedzsere beszámolt arról, hogy a cég új hibridekkel bővíti portfólióját; mint mondta, a Syngenta évről évre 1-1 százalékkal növelte piaci részesedését a hibridkukorica-vetőmagok piacán.

A szezonnyitón többek között bemutatták a kft. új, precíziós talajmintavételi szolgáltatását is. Heicz Péter agrárinnovációért felelős vezető elmondta, a technológia magas felbontású térképet készít a talaj tápanyagtartalmáról, szerkezetéről, laboratóriumi elemzéseket végeznek, így a termelők pontosan meghatározhatják a talaj állapotát és a tápanyag-ellátottságot.

A baseli székhelyű Syngenta agrárvállalat – amely 90 országban 26 ezer embert foglalkoztat – 2022-ben a megelőző évhez képest 19 százalékkal rekordszintre, 33,4 milliárd dollárra növelte árbevételét, a kamatok, adófizetés és értékcsökkentési leírások előtti eredménye (EBITDA) 20 százalékkal 5,6 milliárd dollárra nőtt.

A magyar Syngenta Kft. 2022-ben 77 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,88 milliárd forint adózott eredményt ért el, amely 12, illetve 0,6 milliárd forinttal haladta meg a 2021-es értékeket. A kft.  mintegy 90 százalékban belföldön értékesítette termékeit.

MTI