május 7, 2024

Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni

búza gabona mag vetőmag búzaszem

Fotó: Bugány János / MTI

Emelkedést mutatnak az európai határidős piacokon a gabonaárak, így a hazai gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és készleteik értékesítésére is – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Böhönyén tartott gazdafórumon.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az időjárás kedvezőtlenül hatott a francia és a német szántóföldekre, ahonnan a gazdák az őszi kalászosokból jóval kevesebbet takaríthatnak majd be. Ennek hatása már észlelhető az európai határidős piacokon, ahol is a gabonaárak érdemi emelkedést jeleznek.

Mindeközben, kedden az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes importjának további egy évvel történő meghosszabbítását – tájékoztatott a közlemény szerint az államtitkár, rávilágítva, hogy az európai és a magyar gazdálkodók nem tudnak versenyezni a nemzetközi nagytőkés oligarchák tulajdonában álló több százezer hektáron termelő ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb termelési feltételek mellett termelnek. “Brüsszel a háborút pénzeli az európai gazdák támogatása helyett, ezzel továbbra is agrárválságot okoz” – jelentette ki a közleményben.

Emlékeztetett, hogy a gazdasági nehézségek – a háború, a csökkenő terményárak és a kiszámíthatatlan időjárás – ellenére 2023-ban az agrárkifizetések értéke 1400 milliárd forinttal új rekordot ért el, amely közel háromszorosa a 2010-es 533 milliárd forintnak.

Mintegy 157 ezer gazdálkodó több mint 527 milliárd forint támogatáshoz jutott április 21-ig az uniós és a nemzeti források által – tette hozzá.

Feldman Zsolt felhívta a figyelmet a kormány intézkedésére, amely szerint a Magyar Államkincstár május 31-ig gondoskodik a terület- és állatalapú támogatások kifizetéséről. Ezen túlmenően 2026-ig további, legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya programhoz.

Kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium a tavasszal elinduló új vidékfejlesztési pályázatok esetében több olyan pályázati felhívást is előkészített, amely a takarmányipar, az élelmiszeripar, az állattartás és a kertészetek fejlesztésére ad lehetőséget.

A feldolgozóipari pályázati felhívásokat 200 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg, szintén 200 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg az állattartó telepek megújítására irányuló pályázatok, a kertészetek fejlesztéseit pedig közel 100 milliárd forint keretösszegű forrás segíti – írták.

MTI