
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A magyarországi gabonatermesztők bíznak a jó termésben, állományaik szépen fejlődnek – mondta az MTI kérdésére a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
Petőházi Tamás hangsúlyozta, hogy a magyar gazdák mindent megtesznek a kiváló minőségért, és remélik, hogy idén nem kell jelentős csapadékhiánnyal szembesülniük. A termésmennyiséget ugyanakkor még nem lehet megbecsülni, hiszen a történelmi léptékű aszály tavaly sem ebben az időszakban, hanem a nyári hónapokban sújtotta az országot. A gabona világpiaci árát hónapok óta emeli az erős kínai kereslet, bár az európai árszint elmarad ettől – tette hozzá.
A szövetség vezetője üdvözölte az ukrajnai gabona importtilalmát, mert a szomszédos országból érkező szállítmányok az elmúlt hónapokban háttérbe szorították a gabonapiacon a belföldi termést.
Bár az intézkedés hatásait még nem lehet felmérni, segíthet abban, hogy a raktárakban ragadt magyar gabona az aratásig vevőre találjon, így az idei termést biztonságosan el lehet majd tárolni.
Közölte egyúttal, hogy a gabonatermesztők érdekképviselete támogatná az importkérdés mielőbbi, hosszú távú rendezését nem csak Ukrajnára, hanem bármelyik EU-n kívüli államra vonatkozóan.
Véleménye szerint a megnyugtató megoldás nem csak a gazdák érdeke, hiszen a tagállamok polgárait is meg kell védeni az uniós előírásoknak nem megfelelő élelmiszertől. Az emberi és állati egészségre veszélyesnek ítélt növényvédő szerek, kockázatos hatóanyagok kivezetését Brüsszel már másfél évtizede elkezdte, az EU-n kívüli gabona viszont nem rendelkezik ilyen biztonsági garanciákkal. A fogyasztók joggal kérik számon, milyen előírásoknak felelnek meg az áruházakban kapható élelmiszerek, alapanyagaikat milyen körülmények között állították elő – fogalmazott Petőházi Tamás.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Céget alapít a NAK a gazdálkodók vadkárköveteléseinek behajtására
2024-ben is lesz lehetőség a gazdálkodási napló egyszeri elektronikus feltöltésére
Az Alföldön egyszerre vannak belvizes részek és vízhiány
Fertőzött rókától veszett meg egy szarvasmarha Tiszakóródon
Szeptemberben rekordmértékben csökkentek az euróövezeti termelői árak
A felvásárlási árak, a pocokinvázió és az uniós előírások miatt is elégedetlenek a békési gazdák
Megváltoztak a vetésváltási és ugaroltatási szabályok, figyelni kell a jövő évi vetési tervek előkészítésénél
Több hullámban jelentős mennyiségű eső érkezik
Az őszi vetésnek egyre nagyobb szüksége lenn a csapadékra