
Fotó: Agrárminisztérium
Kedvezőbbé váltak az öntözésfejlesztési támogatás feltételei – tudatta az Agrárminisztérium (AM).
A közlemény szerint Nagy István tárcavezető bejelentette: az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikerességéért az AM 30 százalékkal növelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat vonatkozásában.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az emeléssel a jelenlegi piaci árakhoz igazították az elszámolható kiadási összegeket. Így a gazdák még nagyobb biztonsággal valósíthatják meg tervezett beruházásaikat – tette hozzá.
Nagy István azt mondta, hogy az öntözésfejlesztés elengedhetetlen a magyar mezőgazdaság versenyképességének megtartásához és további növeléséhez. Különösen fontos ezt hangsúlyozni idén, amikor Magyarország termőterületeinek nagy részét súlyos szárazság sújtotta.
A tárcavezető úgy vélekedett: a magyarok közös érdeke az öntözött területek növelése. Ehhez nyújt segítséget a kiírás, amely átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll. A kérelmeket ebben a pályázati konstrukcióban 2023. június 30-ig lehet beadni – közölte.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Megkezdődött az erdészeti támogatások kifizetése
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás
Már elérhető az állatbetegségek hatékonyabb kezelését és megelőzését célzó pályázat
Segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Új agrártámogatás baromfitartás felszámolására
Ütemesen halad a részkifizetések teljesítése az Agro-ökológiai Programban