május 6, 2024

Szerbia és Horvátország felől is támad a sertéspestis

Állattenyésztés sertéstelep-sertés

MTI Fotó: Rosta Tibor

A horvát agrárminiszter közölte a rossz hírt Nagy Istvánnal Brüsszelben. A magyar miniszter azonnali intézkedéseket rendelt el, de a Szerbiában már hetek óta terjedő sertéspestist nem említette, pedig itt már több ezer sertést le is öltek a vírus miatt – írja a szeged.hu.

Ötödik éve már, hogy Magyarországon megjelent a sertéspestis, nálunk a vadállományban mutatták ki eddig a vírust, de még így is sok galibát okozott. Egy sor, főként ázsiai országok tiltólistára tették a hazai szállítókat, ezzel nem kis kárt okozva. Az afrikai sertéspestis Kínában is felbukkant néhány éve, itt több millió sertést kellett leölni, viszont ezzel az európai termelőknek kedveztek, hiszen a fertőtlenítések után, az új gigatelepek feltöltéséig Európából is sokat vásároltak, ami felvitte az árakat.

Már Kínában lecsengett a pestis, és Magyarországon is csendesen van jelen, hiszen ugyan megjelennek napi rendszerességgel újabb esetek a NÉBIH honlapján, de nem terjed dinamikusan, még mindig főként az északi megyékből jelentik a legtöbb kimutatott vírust.

Ezért sem jó hír, hogy a napokban, Szerbiában, Újvidék térségében, majd Horvátországban is kimutatták a vírust, amiről már ismert, hogy nagyon gyorsan képes terjedni a vadállományban, de élelmiszerekben, ruházaton is.

A szerbiai lapok már hetek óta cikkeznek az Újvidék magasságában, Nagybecskerekhez tartozó falvakban a házi sertésállományban kimutatott vírusról, de erre a magyar kormány még nem reagált, pedig már egy hete 4554 sertést öltek le a hatóságok a vírus miatt.

Nagy István agrárminiszter kedden még Brüsszelben tárgyalt, itt adott interjút újságíróknak, és mondta el a sajtónak, hogy horvát kollégája közölte a sertéspestis megjelenéséről szóló hírt. A szerbiai vírusterjedésről nem tett említést, pedig légvonalban Szegedtől legfeljebb 130-140 kilométerre mutatták ki a fertőzéseket.