
MTI/Sóki Tamás
Kevesebb csirkét, sertést, marhát vágtak Magyarországon az idén az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban – olvasható az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) összesítésében.
Az összesítés szerint 23 ezer szarvasmarhát vágtak le az év első három hónapjában, ami 1,2 százalékos visszaesés, sertésből pedig 1,115 milliót, 8,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Baromfiból 46,3 millió darabot vágtak 2022 első negyedévében, 18,5 százalékkal kevesebbet, mint a bázisidőszakban. Három hónap alatt a vágott mennyiség hasított, illetve tisztított súlyban szarvasmarhából 6 ezer tonna, sertésből 107 ezer tonna, baromfiból csaknem 109 ezer tonna volt. A baromfifélék csoportjában a csirke aránya 86 százalék. Az átlagnál jobban, 41 százalékkal esett vissza a libavágás, 62 százalékkal a kacsavágás, bár ezek aránya csupán 3,4, illetve 8,1 százalék. Az adatok alapján a pulyka az egyetlen, amelyből többet vágtak 2021 első negyedévéhez képest. A 3,6 százalékos emelkedés több mint 1,5 millió darabot jelent. A juhok vágása jelentősen elmarad a többitől, az alig 9 ezer darabos vágás majdnem 20 százalékos visszaesés éves összevetésben. Ezen belül a majdnem 850 anyajuh 40 tonna élősúlyt jelent – olvasható az összefoglalóban. Az európai uniós tagországok kötelezettsége, hogy havi összesítést készítsenek a vágóhidakon levágott állatok számáról és súlyáról. Az adatok összeállítása az engedélyezett vágóhidak havi adatszolgáltatása alapján történik. Magyarországon jelenleg több mint 250 engedélyezett vágóhíd van, azonban az aktív létesítmények száma alacsonyabb.
MTI
Fotó: MTI/Sóki Tamás
Népszerű cikkek a rovaton belül
Újra bevizsgálták: káros az egészségre az ukrán gabona
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Új magyar biosör-termékcsalád alternatív gabonafélékből
Szingapúrban népszerűsítik a magyar élelmiszereket
Egyedülálló technológiával működő sertéstelepeket adtak át
Még állati fogyasztásra sem alkalmas az ukrán gabona, a szlovákok már be is tiltották
Őshonos állattartó telepeket újít fel a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Öt és félmilliárd forint érkezik az anyajuhtartókhoz
Az összes bevizsgált brit méz hamis volt