szeptember 20, 2021

A fokhagyma az egyik leggyakrabban használt zöldségféle, előnye, hogy kisebb kertekben is könnyen termeszthető. Ősszel, október végéig, illetve kora tavasszal helyezzük el a talajba. Fontos, hogy betárolás előtt a felszedett fokhagymát alaposan válogassuk át.

A fokhagyma házilagos termesztése

A fokhagymát (Allium sativum L.) közel ötezer éve termesztik, nem csak ízhatása, és fűszerező értéke miatt, de gyógyhatása miatt értékes zöldségfaj. A fokhagyma a vöröshagymához hasonló habitusú növény, hagymateste jellegzetes, gerezdes szerkezetű, a levelei pedig lapítottak.

fokhagyma

A fokhagyma vetése

A vetéshez az egymástól elválasztott gerezdek használhatók. Ültetése történhet kora tavasszal márciusban, illetve ősszel, október közepén, ha megfelelő az időjárás. Az ágyásba egy kevés komposzt is bedolgozható, de a mértékkel érdemes óvatosnak lenni, mivel a hagymatest szerkezetét a túl sok tápanyag lazíthatja, amely később tárolási gondokat eredményezhet. A vetést 25-30 cm-es sortávolsággal, és 8-10 cm-es tőtávolság mellett végezzük. 3-6 cm mélyre ültessük a talajba a gerezdek méretétől függően. Sekély ültetés miatt előfordulhat, hogy a fejlődő növény kifordul a talajból, ezért inkább kicsit mélyebbre helyezzük a talajba.

A fokhagyma ápolása

Gyommentesítés

A hagymafélék termesztése során az ágyás gyommentesítése a legfontosabb ápolási teendő. Ennek oka, hogy gyenge a lombozata, és nem elég kiterjedt, így nem nyújt elegendő árnyékot, és a mellette kifejlődő gyomokat sem nyomja el. A rendszeres kapálás emellett talajlazító is, biztosítja a gyökér megfelelő levegőellátottságát. Műtrágyát alkalmazhatunk az ágyás előkészítéséhez, majd  bedolgozhatjuk a talajba az első kapálásokkor, valamint a fejesedés megindulása után.

Öntözés

A fokhagymát csak nagyon aszályos időszak idején szükséges öntözni, de akkor is csak kis vízadagokkal.  Nyári záporok idején előfordulhat, hogy felszedés előtt meglazul a hagymafej szerkezete, de gyakran az ágyásban is rothadásnak indulnak a gerezdek. Ezért fontos, hogy betárolás előtt a felszedett fokhagymát alaposan válogassuk át.

A fokhagyma felszedése

A tavaszi ültetésű fokhagyma júliusban, míg az őszi vetésű júniusban jelzi a levelek száradásával, és a külső buroklevelek elvékonyodásával, hogy alkalmas a felszedésre. A szárral együtt kiszedett növényt szárítsuk pár napig napon, majd távolítsuk el alaposan a földet. Kötözzük csomókba, és száraz helyen tároljuk.

A fokhagyma táplálkozás-élettani hatása

A fokhagyma a hagyományos magyar konyha egyik legfontosabb alapanyaga, de nemzetközi ételek ízesítésében is kiemelkedő. Értékes vitaminforrás: gazdag A-, B-, C-, és E-vitaminokban. Erős gombaellenes és antibakteriális hatása miatt a hagyományos gyógyászatban előszeretettel alkalmazták. Jó hatással van az emésztésre, az immunrendszer működésére, valamint a koleszterinszintre és a vérnyomásra.