július 14, 2024

Egykor buja zöld volt a Szahara

szahara barlangrajz

Fotó: Live Science

Szarvasmarhákat és csónakokat ábrázoló sziklarajzokat fedeztek fel a régészek a Szaharában. A szakértők szerint az alkotások bizonyítják, hogy több ezer évvel ezelőtt a Szahara zöldebb terület volt, számos legelővel.

Több ezer évvel ezelőtt a Szahara egy része zöld legelő lehetett, amely a szarvasmarha-tenyésztéshez is ideális volt.

Régészek ősi sziklákba vésett négyezer éves rajzokat fedeztek fel a Szaharában, a kelet-szudáni Atbai-sivatagban. A csónakokat és szarvasmarhákat ábrázoló alkotások meglepték a régészeket, mivel a sziklarajzok közel száz kilométerre vannak a legközelebbi vízlelő helytől, a Nasszer-tótól, továbbá a homokos, száraz terület alkalmatlan a rajzokon szereplő állatok tartására.

„A szarvasmarha sziklarajzok nagyon jelentősek, mivel a szarvasmarhák ma már nem tudnának megélni ezen a területen” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Julien Cooper, a sydney-i Macquarie Egyetem egyiptológusa és régésze.

A szakértők szerint a sziklarajzok egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a kopár táj egykor zöld legelő volt.

„Ez jó bizonyíték arra, hogy az éghajlatváltozás a régióra is hatott. Akkoriban a Szahara vizesebb, csapadékosabb terület lehetett, és a marhapásztorok legelőt keresve járták a sivatagokat, míg ma már csak a szívósabb állatok, mint például a tevék vagy a kecskék képesek itt túlélni” – mondta Cooper.

A sziklákba vésett tizenhat alkotás a régészek szerint arra utal, hogy a készítője, vagy készítőik huzamosabb ideig a területen tartózkodtak.

„A csónakos rajzok miatt úgy véljük, hogy a készítőknek közük van a Nílus mentén élőkhöz, akik a sivatagba utaztak” – magyarázta Cooper. „Néhányan folyó menti pásztorok lehettek, akik ideiglenesen a sivatagba költöztek ásványkincsek, vagy arany után kutatva, bár ezek még csak feltételezések” – tette hozzá.

A régészek szerint a sziklarajzok az első afrikai monszunok előtt készülhettek, amelyek lassacskán a mai sivataggá formálták a területet, és arra kényszerítették az embereket, hogy a Nílus menti zöldebb legelőkre költözzenek.

„Időszámításunk előtt háromezer után a sivatag túl száraz lett a rendszeres marhapásztorkodáshoz” – magyarázta Cooper.

A pásztorok egy része zöldebb területekre vándorolt, míg mások maradtak, de állataikat kecskékre, tevékre cserélték.

Forrás: Live Science / hirado.hu