május 9, 2024
Leander

A leander már hosszú ideje az egyik legkedveltebb virágos növény, annak ellenére, hogy teleltetetése nem könnyű, és a kártevők is gyakran megnehezítik a leander tulajdonosok életét. Fontos, hogy a vegyszeres védekezést az észlelést követően minél hamarabb megkezdjük. A felszívódó permetszereket beltérben nem, kizárólag a szabadban lehet alkalmazni.

Tippek a leander helyes gondozásához

A légies és karcsú ágakkal rendelkező, és pompás virágú leander a legfelkapottabb növénye a kerteknek és a teraszoknak. Ahhoz, hogy bőségesen virágozzon érdemes pár szempontot betartani: kielégíteni a környezeti igényeit, időnként megmetszeni, illetve idejében védekezni a kártevői ellen.

Környezeti igényei, metszése

A leander fényigénye, és napigénye átlagon felüli, ezért jól fogja érezni magát a kert legnaposabb melegebb pontján. Igaz a lombja jól bírja a folyamatosan tűző napot, de a dézsa földjét és a gyökereket nem árt óvni,- sokan ezért helyezik dézsával együtt a talajba.

A vízigénye is igen magas, tavasztól őszig akár naponta többször is öntözzük meg kisebb mennyiségű vízadagokkal. A tápanyagigényét évenkénti felszíni talajcserével, és kiegészítő tápanyagpótlással elégítsük ki.

Leander kártevői

A dinamikus és folyamatos virágzáshoz elengedhetetlen a metszése, erre ideális a tavasz, de az őszi metszésnek is több előnye van: egyrészt eltávolítjuk a betegséget hordozó, és öreg hajtásait, másrészt a teleltetésnél kisebb helyet foglal el. Illetve 5-6 évente ajánlott radikális, szakaszosan végrehajtott ifjító metszést végezni.

Az őszi fagyok beköszöntekor a dézsás növényt védett helyre kell vinni, és egészen a tavaszi fagyok elmúltáig bent kell tartani, 2-10 Celsius fok az ideális.

A leander betegségei, és kártevői

A leandernek számos kártevője van, amelyek gyorsan felszaporodnak, és a megfelelő és körültekintő gondozás ellenére is, előfordulhatnak levélfoltosságot okozó gombabetegségek is. Bár számtalan hasznos praktikáról olvashatunk, a súlyosabb fertőzés esetén csak permetezéssel vehetjük fel a harcot. A permetléhez keverjünk tapadást fokozó anyagot (például mosogatószert) és permetezésnél a levelek fonákjára is juttassunk permetlevet. Erősebb, és közepes fertőzöttség esetén csak többszöri kezelés hozhat eredményt, különösen a pajzstetű elleni küzdelemben van szükség türelemre – a hatásos szer mellett -.

Teleltetés közben előforduló kártevők

Sokan megfelelő hely hiányában a lakás belterében, szobában próbálják meg a leandert átteleltetni, ez viszont bizonyos kártevők felszaporodását idézik elő. A gazdaboltokban és árudákban vásárolhatunk olyan táprudakat, amelyek felszívódó rovarölőszereket is tartalmaznak, és biztonsággal alkalmazhatók beltérben is. Használatuk egyszerű, hiszen a földbe helyezve a hatóanyag a gyökéren keresztül szívódik fel.

Leander betegségei

Közönséges takácsatka

Gyakori probléma, hogy a meleg helyiségben teleltetett leander levelei kifehérednek, majd lepotyognak. Ennek oka a közönséges takácsatka, amely a kedvező körülmények hatására felszaporodik és károsítja a növényt. Fontos, hogy az észlelést követően kezdjük meg a védekezést – atkaölőszer használatával.  A megelőzés a rendszeres szellőztetéssel, a levegő páratartalmának növelésével, és a növény rendszeres lezuhanyozásával biztosítható.

A levelek fonákján egy pókháló szerű szövedéket hoz létre, és szívogatja a növényt, de minden mozgó fejlődési alakja a növénnyel táplálkozik. A kártevése a levelek színén látható apró világos foltok, amelyek később összefolynak. Először az alsóbb leveleken jelenik meg, és onnan halad felfelé a felsőbb ágak irányába. Ha nem figyelünk az intő jelekre, akkor tavaszra akár a növény fel is kopaszodhat.

Miért veszélyesek a vírusvektorok a növényeinkre?

A tavasszal megjelenő levéltetvek ellen mielőbb kezdjük meg a védekezést az észlelésüket követően, még mielőtt elszaporodnának. A levéltetvek azért olyan veszélyesek, mert májustól egészen a nyár végéig nagy számban fordulnak elő a növényeinken, a szívogatás okozta levélkárosodás mellett vírusokat is terjesztenek. Hasonló vírusvektorok még a tripszek, a poloskák, a molytetvek, valamint a pajzstetvek is, az utóbbi pedig a leander egyik leggyakoribb kártevője.

Leander gondozása

Leander- levéltetű

Gyakran szaporodik fel a leanderen leander-levéltetű. Júliusban telepszik át leanderre, és nem csak az esztétikai értékét, de a növény fotoszintetizációs képességét is rontja. Táplálkozásuk során mézharmatot ürítenek, amely kedvez a korompenész gomba megtelepedésének, ezért a tetvek kiirtása után a korompenészes részeit is alaposan le kell mosni. A fiatal leveleket, és a virágszárat szívogatja, amely a levelek torzulásához vezet. A kártevő észlelésekor ajánlott azonnal megkezdeni a védekezést, felszívódó permetszer alkalmazásával.

Pajzstetvek

A teleltetés közben még a pajzstetvek szoktak problémát okozni. Többféle fajtája van, a szívó szájszervükkel nedveket szívogatnak, egész évben támadhatnak.  Ez idővel a növény gyengüléséhez, a levelek idő előtti hullásához vezet, majd a növény pusztulását okozza. Hasonlóan a levéltetűhöz a táplálkozásuk során mézharmatot ürítenek, amely kedvez a korompenész gomba megtelepedésének, ezért a tetvek eltávolítása után a korompenészes részeit is alaposan le kell mosni. Míg a korábbi kártevők esetében főként a kémiai védekezés ajánlható, a pajzstetű esetében a mechanikai védekezés is fontos, például, lemosás szivaccsal, vagy kefével, erős vízsugárral, illetve az erősen fertőzött ágak lemetszésével. A kémiai védekezést felszívódó szer permetezésével végezzük.