
Idén decemberben több mint 23 ezer gazdálkodói kérelemhez kapcsolódóan csaknem 14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást hagytak jóvá azon gazdálkodók számára, akik kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal egészítik ki – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Feldman Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett az is, hogy a növénytermesztők, kertészek az öngondoskodás jegyében minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal.
Rámutatott, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. Ennek egyik pilléreként a gazdák hosszú évek óta igénybe vehetik az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához nyújtott támogatást, amennyiben a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben azt igénylik. Az intézkedés töretlen sikerét és az AM intézkedéssel kapcsolatos elhivatottságát bizonyítja, hogy amíg 2016-ban még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig a 2023-ban már több mint 23 ezer kérelemre csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá – írták.
A közlemény szerint az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak – fogalmazott az államtitkár.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Az agrárkamara ingyenes pályázatírással segíti a kisüzemi beruházást tervező tagjait
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Az AKG- és ÖKO-pályázatok több mint 20 százalékát kamarai segítséggel adták be a gazdák
Elkezdődött a 2024. évi Agro-ökológiai program támogatásának kifizetése
Fontos határidő a méhészek számára
Február 10-től lehet pályázni az őshonos állatok tartását támogató felhívásra
Megjelent az őshonos állatok tartását támogató pályázati felhívás
Pályázzon tájjellegű étellel!
Megjelent a kiskérődző ágazat állatjóléti támogatása