
Fotó: MTI - Komka Péter
Nő a nyúltenyésztési kedv és a nyúlhús értékesítése – mondta a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a debreceni Farmer Expón.
Juráskó Róbert emlékeztetett rá, hogy az Agrárminisztérium és a terméktanács 2017-ben szervezett először kampányt a nyúlhús-fogyasztás ösztönzésére, a magyar nyúl, illetve a belőle készült termékek népszerűsítésére.
Az országos rendezvénysorozattá váló kampány eredményeként a nagy üzletláncokban nőtt a nyúlhús értékesítése: 2018-ban még 250 tonnát adtak el, tavaly már 700 tonnát, idén eddig 800 tonnát a fél-egy kilogrammos kiszerelésű, konyhakész nyúlhúsból – mondta.
Hozzátette: a nyúl kitűnően illeszkedik a korszerű étrendbe, magas, 17 százalék feletti a fehérjetartalma, ezért a 21. század fehérjeforrásának is tekintik.
A nyúl húsa semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, ezért bébiétel formájában már három hónapos kortól adható a csecsemőknek is.
A szakmai szervezet tenyészállat-kihelyezéssel támogatja a nyúltenyésztőket: egy anyanyúl után évente 40 utódot tudnak értékesíteni a termelők, ami 80-100 kilogramm friss húst jelent – magyarázta Juráskó Róbert megjegyezve, hogy ezek a nyulak megjelennek a termelői piacokon és egyre több háztartás asztalán.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Videósorozat az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhitek eloszlatására
VI. Magyar Szürke Szarvasmarha a Kárpát-medencében Nemzetközi Konferencia
A vadászokkal összefogva sikerült megállítani az afrikai sertéspestis terjedését
Könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges – Együnk több nyulat!
Hatósági intézkedéseket hoznak az afrikai sertéspestis ellen
Szerbia és Horvátország felől is támad a sertéspestis
Szárnyal a húsgalambágazat
Több mint 200 ezer tehenet gyilkolnak le a környezetvédelem jegyében
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok