
FORRÁS: MTI/ROSTA TIBOR
Mind az ötezer tojótyúkot leölték abban a holland tojástermelő gazdaságban, ahol a reggeli órákban azonosítottak madárinfluenza-fertőzést, a közelben található hét másik gazdaság baromfiállományát is megsemmisítették – közölte a holland mezőgazdasági minisztérium.
A Dutchnews című holland hírportál beszámolója szerint a közép-kelet-hollandiai Gelderland tartomány Lunteren nevű településén észlelt madárinfluenza-fertőzés miatt az értinett gazdaság 10 kilométeres körzetében található 235 baromfitartó gazdaság állományát is vizsgálják.
Az állattartók a korábbinál szigorúbb higiéniai követelményekre és kereskedelmi korlátozásokra számíthatnak.
Hans Staghouwer holland mezőgazdasági miniszter “rendkívül aggasztónak” nevezte a helyzetet, és azt mondta: a hétfőn észlelt fertőzés baromfitartók tucatjára lesz negatív hatással.
A hírportál szerint nem ez az első eset a régióban. Az érintett településen tavaly októberben 53 gazdaság állományában azonosítottak madárinfluenza-fertőzést. A fertőzés megjelenése óta több mint 3,5 millió baromfit öltek le.
Hollandiában mintegy 1700 baromfitartó gazdaság működik, amelyek fele tojást termel. A telepek összesen mintegy 10 milliárd tojást biztosítanak évente – közölte a holland hírportál.
mti
Címlapkép: Illusztráció
Népszerű cikkek a rovaton belül
Videósorozat az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhitek eloszlatására
VI. Magyar Szürke Szarvasmarha a Kárpát-medencében Nemzetközi Konferencia
A vadászokkal összefogva sikerült megállítani az afrikai sertéspestis terjedését
Könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges – Együnk több nyulat!
Hatósági intézkedéseket hoznak az afrikai sertéspestis ellen
Szerbia és Horvátország felől is támad a sertéspestis
Szárnyal a húsgalambágazat
Több mint 200 ezer tehenet gyilkolnak le a környezetvédelem jegyében
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok