
Fotó: kavosz.hu
Rendkívüli érdeklődés jellemzi a nyár végén indult Széchenyi Kártya Program MAX termékeit, a hazai kis- és középvállalatokat segítő új hitel- és lízing konstrukciókra a hitelintézetek 2022. október 18-ig több mint 13 ezer hitelkérelmet fogadtak be 575 milliárd forintot meghaladó értékben – közölte Krisán László, a programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A tájékoztatás szerint a befogadott hitelkérelmek 76 százaléka a likviditási típusú Széchenyi Kártya termékekre vonatkozik, a legnépszerűbb a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX, amelyre az igénylések 56, az igényelt összeg 57 százaléka jutott.
A közleményben a KAVOSZ vezérigazgatója fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások mintegy negyede a jelenlegi gazdasági környezetben is fejlesztene, és ehhez beruházási hitelt igényeltek, ezen belül jelentősen nőtt az energiával kapcsolatos beruházások aránya.
Krisán László hangsúlyozta, a Széchenyi Kártya Programot a kezdetektől fogva erős vidéki jelenlét jellemzi, így a Széchenyi Kártya Program MAX termékeit is. A hiteligénylések több, mint kétharmadát, 68 százalékát vidéki vállalkozások adták be.
A befogadott igények harmadát kereskedelemmel és járműjavítással foglalkozó cégek jegyzik, az építőipari vállalkozások részaránya 16,7, a feldolgozóipari cégeké 11,5 százalékos – tájékoztatott a KAVOSZ Zrt.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére
Nem hosszabbította meg az ukrán importtilalmat az Európai Bizottság, jön a gazdatüntetés
Fókuszban a helyi termékek
Az Alföldön sokfelé túl száraz a talaj a repce vetéséhez
Ha kell, a kormány nemzeti hatáskörben tiltja meg az ukrán gabonatermékek behozatalát
Kedvező a talaj nedvességtartalma a nyári növények számára
Duplájára emelkedik a Széchenyi Kártya Beruházási Hiteltípusainak maximális összege
A kukoricának jól jönne az eső
Az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését