
MTI/OLÁH TIBOR
Az eddigi kedvezményeken túl idén 1 milliárd, jövőre várhatóan 2-2,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölte az érdekképviselet.
A kedvezmény bevezetését a NAK országos küldöttgyűlésén érvényesen szavazó küldöttek majdnem 99 százaléka támogatta – írták. A döntést az ukrajnai háború miatt kialakult energiaválsággal, a nehéz gazdasági helyzettel, valamint a rendkívüli aszállyal indokolták. Az őstermelők és egyéni vállalkozók tagdíjait novemberben állapítják meg, a kedvezménnyel a leginkább rászorulókat szeretnék segíteni. A 2023-as keretről és annak elosztásáról tavasszal döntenek majd – tették hozzá.
A küldöttgyűlés döntése alapján a szervezet tagdíjrendszere is átalakul. A NAK kiemelte, hogy a tagdíjak legalacsonyabb és legmagasabb összege 9 éve, a NAK megalakulása óta változatlan, a működési költségek ugyanakkor a folyamatos fejlesztések ellenére is jelentősen nőttek. A 2023-tól érvényes rendszer arányos teherviselést biztosít, így igazságosabb lesz az előzőnél – olvasható a közleményben.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére
Nem hosszabbította meg az ukrán importtilalmat az Európai Bizottság, jön a gazdatüntetés
Fókuszban a helyi termékek
Az Alföldön sokfelé túl száraz a talaj a repce vetéséhez
Ha kell, a kormány nemzeti hatáskörben tiltja meg az ukrán gabonatermékek behozatalát
Kedvező a talaj nedvességtartalma a nyári növények számára
Duplájára emelkedik a Széchenyi Kártya Beruházási Hiteltípusainak maximális összege
A kukoricának jól jönne az eső
Az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését