
MTI / Jászai Csaba
A „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be az Agrárminisztérium.
Mint a közleményben írták, a felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek támogatása, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése. A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50-70 százaléka lehet térségi besorolási szempontok alapján. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. december 8-tól lesz lehetőség. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – tájékoztatott a minisztérium.
MTI
Fotó: MTI / Jászai Csaba
Népszerű cikkek a rovaton belül
Segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Új agrártámogatás baromfitartás felszámolására
Ütemesen halad a részkifizetések teljesítése az Agro-ökológiai Programban
Mintegy 700 falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását
Megjelent az agrár-erdészeti rendszerek létrehozására, fenntartására kiírt pályázat
Indul az idei egységes kérelmek benyújtása