
MTI Fotó/Faludi Imre
Közel 2000 támogatási kérelem vonatkozásában mintegy 5 és fél milliárd forint érkezhet meg az erdőgazdálkodók számlájára.
Megkezdődött a Natura 2000 besorolású erdők 2023. évi támogatásának kifizetése – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.
Az államtitkár kiemelte, hogy a „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című pályázati felhívás alapján
hosszú évek óta vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe, melynek célja a Natura 2000 irányelvek alkalmazása során felmerülő többletköltségek fedezése és a bevétel kiesés ellentételezése.
A gazdák érdekeit szem előtt tartva az agrártárca 2023-ra is meghosszabbította a pályázati felhívást, áthidalva ezzel a Közös Agrárpolitika megvalósításában bekövetkezett átmeneti időszakot. Ennek köszönhetően a következő napokban
közel 2000 támogatási kérelem vonatkozásában mintegy 5 és fél milliárd forint érkezhet meg az erdőgazdálkodók számlájára
– közölte.
A közleményben hozzátette: az érintett erdőgazdálkodók folyamatosan számíthatnak a támogatásokra. A jövő év elejétől kezdve ütemezetten megjelenő Közös Agrárpolitika-pályázatok háromszor akkora forrással segítik majd az erdőgazdálkodókat, mint a korábbi időszakokban. „Az összesen mintegy 310 milliárd forintnyi támogatás felhasználásának célja, hogy Magyarországon több erdőnk legyen, jobb erdeink legyenek, és javuljon az erdőket kezelő vállalkozások versenyképessége” – fogalmazott Zambó Péter.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Új agrártámogatás baromfitartás felszámolására
Rendezvénysorozat az erdőgazdálkodás lehetőségeiről és a kihívásokról
Mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
Ütemesen halad a részkifizetések teljesítése az Agro-ökológiai Programban
Mintegy 700 falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását