
MTI/Rosta Tibor
Történelmi léptékű fejlesztési lehetőség előtt áll a hazai élelmiszeripar, az augusztus közepén megnyílt, mintegy 200 milliárd forintos keretösszegű, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztését célzó felhívásra folyamatosan várják a pályázatokat; Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Coop Rally indításakor arra biztatta a hazai élelmiszergyártókat, éljenek a lehetőséggel, amely jelentős fejlesztésekre kínál forrást – tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.
A jubileumi, 15. Coop Rally az élelmiszergazdaság közös ünnepe, amely a jó hangulatban eltöltött két nap mellett hasznos promóciós lehetőséget kínál a hazai termékek jobb megismertetésére az élelmiszergyártóknak, beszállítóknak – fogalmazott Feldman Zsolt az AM közleménye szerint.
Mint mondta, “Magyarországnál kevés jobb adottságú ország van – akár a világban – mezőgazdasági termelésre, az alapvető élelmiszerekből pedig 120 százalékban önellátóak vagyunk ma is.” A pandémia időszaka alatt egyértelműen kiderült, hogy a hazai élelmiszertermelés és -feldolgozás jó minőségű, biztonságos termékekkel tudja ellátni a lakosságot.
A kormány magyar agráriumot, magyar vidéket fejlesztő programjának köszönhetően egy évtized alatt 130 százalékra nőhet az önellátás az alapvető élelmiszerekből, ami a hazai élelmiszerigények kielégítése mellett az exportteljesítmény dinamikus növelését is lehetővé teszi – jelezte az államtitkár.
Közölte, hogy leghamarabb októberben foglalkoznak a nagyléptékű élelmiszeripari pályázati felhívás idei nyitva tartásának kérdésével. Így van idő a pályázatok megfelelő előkészítésére, bármilyen változtatás esetén pedig időben tájékoztatni fogják az érintetteket.
Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy az elmúlt tíz év gazdasági gyarapodása a hazai élelmiszeripar fejlődésében is megmutatkozik. Az országos Coop hálózat hazai termékeket kínál, a vidék egyik jelentős élelmiszer-ellátója és foglalkoztatója, ezzel is hozzájárul a vidék gazdasági erejéhez, a minőségi vidéki élet megteremtéséhez. A Coop Rally ráirányítja a figyelmet a jó minőségű hazai termékekre, azok gyártóira és beszállítóira, ezzel is erősítve az elmúlt évtizedben a hazai termékek iránti megnőtt bizalmat – áll az AM közleményében.
MTI
MTI/Rosta Tibor
Népszerű cikkek a rovaton belül
Meghosszabbodott a 2018-ban meghirdetett ÖKO támogatás kötelezettségvállalási időszaka
Véghatáridejéhez közeledik „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” pályázat beadása
Krízistámogatás a magyar halgazdálkodóknak
7 millió Ft vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak lovas turizmus fejlesztésére is külhoni szervezetek
Év végén érkezhetnek az első pályázatok szójatermesztésre
Könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges – Együnk több nyulat!
Nagy a baj! Kontrollálatlanul áramlik az Európai Unióba az ukrán baromfihús és tojás
Ősszel igényelhetik az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt a gazdák
Mértékkel továbbra is fogyasztható az aszpartám édesítőszer