![32 magyar vállalat vesz részt a SIAL Parison, Európa legnagyobb élelmiszeripari kiállításán 1 sial paris 2022](https://www.agrarkapu.hu/wp-content/uploads/2022/10/sial-paris-2022.jpg)
A Hungarian Food Business Program (HFBP) 32 magyar vállalat részvételével mutatkozik be Európa legnagyobb élelmiszeripari kiállításán Párizsban, az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett közösségi standon – közölte az AMC.
A SIAL Paris (Salon international de l’alimentation) kitörési pont lehet a résztvevő magyar élelmiszeripari gyártóknak – írták a hétfőn kezdődő rendezvényről, amely a közlemény szerint fontos szerepet tölt be a külkereskedelmi kapcsolatteremtésben. Hangsúlyozták, hogy a találkozó segítségével nem kizárólag a francia, hanem a globális piacra is ki lehet jutni. A kiállítók 85 százaléka is máshonnan, 119 országból érkezik a rendezvényre, amelynek szakmai programjai 5 napon át az élelmiszeripai fejlesztésekre összpontosítanak. Az érdeklődők a helyszínen regisztrálhatnak a Hungarian Food Business Catalogue szoftverre is, amelyen 150 magyar termelő csaknem 1700 terméke érhető el – tették hozzá.
A közlemény szerint Felkai Beáta, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a magyar stand megnyitóján kiemelte, hogy a magyar élelmiszeripari szereplők innovatívak, de ezt másoknak is tudnia kell.
Ondré Péter, az AMC ügyvezetője szerint meg kell találni a magyar termékek helyét a világban, mert a kivitel lehet az igazi áttörés a belföldi élelmiszeripar számára. A következő évek agrártámogatásai történelmi lehetőséget jelentenek, a SIAL Paris pedig kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre – tette hozzá a közlemény szerint.
A kiállításon bemutatkozó HFBP 2021-ben jött létre, hogy támogassa a magyar élelmiszeripari cégek exporttevékenységét, külpiaci terjeszkedésüket – írták. Az AMC honlapján olvasható bemutató szerint a program részét képezik a megjelenések is a külföldi élelmiszeripari kiállításokon.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Javában tart a grillszezon
A tevetej magyar feldolgozását tanulmányozzák közép-afrikaiak
Sütve, főzve is ízletes a nyár egyik slágerzöldsége, a csemegekukorica
A Pápai Hús Kft. sonkái bekerültek a Magyar Értéktárba
Jó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés
Olcsóbbak az idénygyümölcsök tavalyhoz képest
Már kaphatók a mézédes magyar görögdinnyék
Csökkentek a tojás- és húsárak tavalyhoz képest
Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások