
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több tonnányi zöldséget vont ki a forgalomból, miután egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy az élelmiszert rovarölő szerek társaságában szállították – közölte a hivatal az MTI-vel kedden.
A pénzügyőrök Gyula egyik főútján ellenőriztek egy Romániából Hollandiába tartó teherautót, amely zöldséget szállított. A jármű rakterében azonban az áruk mellett 1600 liter különféle rovarölő szert is találtak. A veszélyes anyagokat nem rögzítették szabályosan, ezzel súlyosan megsértették a veszélyes áruk szállítására vonatkozó előírásokat – derült ki a NAV közleményéből.
A hatóság azonnal értesítette a Békés Vármegyei Kormányhivatal illetékes szakembereit, akik az élelmiszerbiztonsági kockázatok miatt azonnali hatállyal elrendelték a teljes szállítmány forgalomból való kivonását és megsemmisítését.
A hatósági eljárás mellett közigazgatási eljárást is indítottak, és a fuvarozót pénzbírsággal sújtották.
A NAV arról is beszámolt, hogy Orosháza külterületén egy magyar furgont is ellenőriztek. A jármű zöldséget szállított, azonban a rakományt nem jelentették be az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (EKÁER), ráadásul a jármű jelentős, 1200 kilogrammos túlsúllyal közlekedett.
A zöldségek egy részének származását nem tudták igazolni, így ezek megsemmisítését is elrendelték a kormányhivatal munkatársai. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a jármű sofőrje be nem jelentett munkavállalóként dolgozott.
A súlyos szabálytalanságok – a túlsúlyos jármű, a be nem jelentett fuvar, valamint az illegális foglalkoztatás – miatt a fuvarozó akár több millió forintos bírságra is számíthat – áll a NAV közleményében.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Több hullámban érkezhet zápor, zivatar
Zöld utat kapott a hazai dinnyeszezon – új lendületben a magyar görög- és sárgadinnye
A Villányi Borvidéket is elérte a szőlő aranyszínű sárgaság betegség