július 13, 2025

Több mint százötven kistermelő fogadja a látogatókat a Nyitott Porta Napok során

kézműves termék lekvár

Országszerte több mint százötven családi gazdaság, borászat és kézműves manufaktúra tárja szélesre kapuit augusztus 23. és október 4. között a Nyitott Porta Napok keretében. A programsorozat célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz a vidéki élet mindennapjait, az állattartás, növénytermesztés, kézművesség és helyi gasztronómia világát.

A szervezők közlése szerint a vendégek részt vehetnek termékkóstolókon, portatúrákon, kézműves foglalkozásokon, valamint különböző tematikus workshopokon is. A programok zöme ingyenesen látogatható.

A kezdeményezés legfőbb célja az agroturizmus népszerűsítése, a vidéki élmények és a helyi termelők kínálatának szélesebb körű bemutatása. Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint kiemelt feladat a rövid ellátási láncok erősítése és a közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolat támogatása. Mint fogalmazott, a szakmai szervezetek összefogásával már az első évben négy térségből több mint százötven kistermelő csatlakozott a kezdeményezéshez.

A program első állomása augusztus 23–24-én „Minden, ami Szatmár-Bereg” címmel várja az érdeklődőket, szeptember 20–21-én a „Sváb-sarok” mutatkozik be, szeptember 27-én pedig „A Vasfüggöny és a Kisalföld kincsei” címen tartanak rendezvényeket. A zárónap október 4-én lesz „Dunántúl szíve” tematikával, amikor a Balaton-felvidéktől a Vasi-hegyhátig látogathatók a részt vevő porták – írja az  MTI.