június 12, 2026

Villány diadala: a világ legjobbjának választották a Koh-I-Noor Merlot-t

Jammertal Borbirtok

Fotó: Facebook / Jammertal Borbirtok

Az öt évvel ezelőtti sikert követően ismét a villányi Jammertal Borbirtok bora – most a 2018-as Koh-I-Noor Merlot-ja – kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen vörösbor kategóriában – közölte a több szőlészeti és borászati céget összefogó villányi családi holding.

Közleményükben kiemelték, hogy az elismeréssel a CMB történetében a Jammertal Borbirtok az egyetlen borászat, amely két alkalommal is világelsőséget szerzett a 1994 óta évente megrendezett, idén az örményországi Jerevánban tartott nagy presztízsű borversenyen.

A háromnapos vakkóstolás során a 300 fős nemzetközi zsűri közel 6 700 bort értékelt 50 országból, így a magyar eredmény különösen erős és széles nemzetközi mezőnyben született – emelték ki.

A közlemény szerint „az eredmények nemcsak a birtok folyamatos világszínvonalú munkáját igazolják vissza, hanem a villányi borvidék terroirjának pozícióját is tovább erősítik a nemzetközi élmezőnyben”.

Az évente több mint 15 000 nevezést fogadó CMB-n a borokat nemzetközi szakértőkből álló zsűri értékeli szigorúan ellenőrzött vakkóstoláson. A verseny célja, hogy azonosítsa a világ legkiemelkedőbb borait és megbízható iránytűként szolgáljon a szakma, a kereskedelem és a fogyasztók számára egyaránt

– írták.

A CMB a villányi borvidékre a magyar vörösborok történelmi központjaként és a prémium vörösborok meghatározó nemzetközi viszonyítási pontjaként tekint.

Az MTI érdeklődésére a hat céget tömörítő, Varjas Sarolta és Szűcs Róbert tulajdonában álló, 85 hektáron gazdálkodó, évi 350 ezer palackot forgalmazó Jammertal Borbirtok közölte: az utóbbi években előbb a pandémia, majd a háborúk okozta bizonytalanságok miatt nehezebben kerültek piacra termékeik, míg az infláció és az üzemanyagok árának emelkedése emelte költségeiket, jelenleg pedig a megfelelően képzett szőlészeti munkaerő elérhetősége jelenti számukra a legnagyobb kihívást.

Mindezzel együtt ahogy a múltban, úgy jelenleg is a „a minőségi vörösbor előállításának legmagasabb szintjére törekednek”, ugyanis a tulajdonosok meglátása szerint „a kifogástalan, magas élvezeti értékű vörösbor nem megy ki a divatból, hiszen tartós értéket képvisel” – közölte a cégcsoport az MTI-vel, jelezve: a globális és a hazai boriparban a valódi problémát sokkal inkább az élvezeti cikként értelmezhetetlen termékek dömpingje okozza.

A családi holding részeként a borok előállításával foglalkozó Wunderlich Borászati Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2025-ben 414 millió forintos nettó árbevétel mellett 20 millió forint adózott eredményt ért el, míg a társaság bevétele 2024-ben 440 millió forint volt 14 millió forintos profit mellett.

MTI