Súlyosan és többszörösen jogsértő állattartási gyakorlat miatt intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy tornaszentjakabi (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) állattartónál – tájékoztatott a hivatal az áprilisi esetről.
A közlemény szerint a helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően tartottak szarvasmarhákat. A Nébih az állatok tartóival szemben hatósági eljárást indított, ami jelenleg is folyamatban van.
Az ellenőrök a bejárás során 3, szalmával letakart tehén tetemét, valamint 10, különböző bomlottsági állapotú borjútetemet és további állati testrészeket találtak.
A telepen a Nébih ellenőrei azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el az állomány ismeretlen állategészségügyi státusza, a nyomonkövethetőség, valamint a kötelező nyilvántartások hiánya miatt. Olyan alapvető dokumentumok hiányoztak, mint az állomány-nyilvántartás, a gyógykezelési, a takarmányozási és a látogatási napló, de az állatok állategészségügyi felügyeletének ellátására sem volt írásbeli szerződés szolgáltató állatorvossal.
A helyszínen az alapvető infrastrukturális feltételek, például járműfertőtlenítő, fekete-fehér öltöző, karantén istálló, boncolásra alkalmas hely, trágyatároló sem voltak adottak.
A szakemberek az állatvédelmi és -jóléti követelmények súlyos megsértését tapasztalták. A helyszínen nem voltak az időjárás viszontagságaitól óvó létesítmények, istálló vagy féltető, valamint az ezt részben pótló természetes adottságokat sem biztosították az állatok számára. Az állatokat penésszel szennyezett takarmánnyal etették, a legelésre szolgáló bekerített terület pedig vegetációmentes, letaposott, sáros és felázott volt.
A szakemberek az állatok tartására, takarmányozására vonatkozóan állatvédelmi kötelezéseket rendeltek el, valamint az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult.
Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Mivel a jogsértések bűncselekmény gyanúját is felvetették, így a hivatal ellenőrei a helyi rendőrkapitányságot is értesítették, akik szintén kiszálltak a helyszínre.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Félmillió hektárt újravetnek a fagykárok miatt
Az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
Már a teheneket is támadja a madárinfluenza
A gazdák támogatják a vízmegtartó intézkedéseket
Mozgalmasan indult az idei védekezési szezon az országos jégkármérséklő rendszer számára
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
Az EB meghosszabbítja a mezőgazdasági és halászati termelők állami támogatására vonatkozó engedélyt
Tudományos eredmények segítik a nitrát rendelet felülvizsgálatát
Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben