
Ez év végéig a Leader helyi akciócsoportok az összes, helyi fejlesztési stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívásukat megjelentetik, jelenleg a tervezett 620 pályázatból már 603 elérhető a térségi szereplők számára, a helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség mintegy 41,3 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési programban.
A tájékoztatás felidézi: Magyarországot 103 Leadar helyi akciócsoport fedi le, amelyek már rendelkeznek a Miniszterelnökség által elfogadott helyi fejlesztési stratégiával. Az akciócsoportok a stratégiákon keresztül koordinálják az illetékességi területükre jutó fejlesztési források felhasználását a 2020-ig tartó időszakban annak érdekében, hogy a helyi igényeknek megfelelő projektek, fejlesztések valósuljanak meg.
A stratégiákban foglaltak megvalósítására az akciócsoportok által előkészített helyi pályázati felhívások megjelenése folyamatos és év végéig az összes kiírás megismerhetővé válik. A támogatási kérelmek benyújtására a pályázatok megjelenésétől számított 60 napot követően nyílik lehetőség. A felhívásokat az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján, valamint a területileg illetékes Leader helyi akciócsoport elektronikus felületén érhetik el – tartalmazza a tájékoztatás.
Népszerű cikkek a rovaton belül
Már nem sokáig nyújthatók be szankciómentesen az egységes kérelmek
Még pályázható a tejhasznosítású szarvasmarha ágazatot érintő állatjóléti támogatás
Újra elérhetőek az MFB agrár hitelprogramok
Tovább nőtt a támogatott mezőgazdasági termelői csoportok száma
Meghosszabbították és megnövelték a tanyák fejlesztésére kiírt pályázatot
Újabb nyertesek a mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázatban
Agrárminisztérium: indul a 2023. évi egységes kérelmek benyújtása
Meghosszabbították az öntözésfejlesztésre kiírt pályázatokat
Újabb, 28 milliárdos támogatás a szarvasmarhatartóknak