október 10, 2024

Kecskepestis fenyegeti a feta sajtot

görög saláta feta sajt

Fotó: Pixabay

A kecskepestis fenyegeti a görög saláta alapanyagának számító tejtermék előállítását.

A kecskepestis veszélyezteti a feta sajt termelést – számolt be róla az  Euronews, melyet a Mandiner szemlézett.

A rendkívül fertőző peste de petits ruminants (PPR) július 11-én mutatták ki először a közép-görögországi Thesszáliában. A vírus gyorsan elterjedt, és a szomszédos Romániában is több gazdaságot is megfertőzött, ami arra késztette a hatóságokat, hogy válaszul közel 58 000 juhot és kecskét vágjanak le.

A vírusos járvány elleni küzdelem érdekében a görög hatóságok országszerte korlátozásokat vezettek be, többek között megtiltották a juhok és kecskék elszállítását a gazdaságokból.

A betegség jelentős veszélyt jelent Görögország állattenyésztésére és a gazdaság egyik sarokkövének, a görög saláta alapelemének számító feta sajt előállítására.

A görög lágysajt mintegy 40 százaléka-a Thesszáliában termelt juh- és kecsketejből származik, amely körzetet tavaly pusztító áradások is sújtottak.

Görögország évente mintegy 140 000 tonna fetát állít elő, és termelésének mintegy 65 százalékát exportálja, így mérete ellenére döntő szerepet játszik a globális tejpiacon.

A PPR nem nem terjed át állatról emberre, ezért az érintett állatok húsa és teje továbbra is biztonságosan fogyasztható.

A betegség azonban jelentősen befolyásolja az állattenyésztést, mivel a terjedés megfékezése érdekében nagyszámú állatot kell levágni.

A párizsi székhelyű Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szerint a PPR „súlyos megbetegedési és elhullási arányokkal” jár, és komoly gazdasági hatást gyakorol az olyan régiókban, mint Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia, ahol a kecskék és juhok létfontosságú élelmiszerforrások.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a betegség tünetei közé tartozik a levertség, láz, orr- és szemváladékozás, szájüregi sebek, légzési nehézség, köhögés és hasmenés.

Az Európai Bizottság a betegség kapcsán szorosan együttműködik Romániával és Görögországgal is. Az Euronews megkeresésére az EU élelmiszerbiztonsági hatósága (EFSA) elismerte a kritikus helyzetet mindkét országban, de egyelőre nem kapott tudományos támogatásra vonatkozó kéréseket ezen a területen.