
Fotó: Energiaügyi Minisztérium
A Vizet a Tájba! program célja Magyarország vízmegtartási képességeinek erősítése a hazai vízkészletek mennyiségi és minőségi védelme, és a csökkenő készletek pótlása érdekében. A kezdeményezés nagy sikert aratott, a február 19-i indulástól számítva két hét sem kellett ahhoz, hogy az önkéntes vízvisszatartásra jelentkezők száma elérje, sőt meg is haladja a 100 főt. Május elejére pedig már 601 gazda adott be felajánlást – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az MTI-nek küldött közleményben kiemelték: a klímaváltozás következtében fellépő új kihívásokhoz alkalmazkodva, ma már kiemelt szerepet kap a csökkenő készletek pótlása, vizeink jobb visszatartása. A lehetőség a gazdák számára is előnyös, hiszen az elárasztott területen lévő víz szivárgással táplálja a talajvízkészleteket, párolgással pedig hozzájárul a helyi klíma javításához.
Az EM felhívta a figyelmet arra, hogy a programra továbbra is lehet jelentkezni az Országos Vízügyi Főigazgatóság online felületén, ahol helyrajzi szám alapján, egyszerűen és gyorsan jelezhetik együttműködési szándékukat a tulajdonosok.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Történelmi jelentőségű fejlesztéssel újulhatnak meg a Hortobágyi Öregtavak
Már applikáción keresztül is be lehet jelenteni a Hyalomma kullancsokat
Kína közös fellépést sürget a határokon átvonuló kártevők ellen
Az eddigieknél jóval hatékonyabb és környezetbartát szúnyogirtó anyagot fejlesztettek ki
Tervezik a Duna-holtágak rehabilitációját
Májustól jelentősen emelkednek a környezetvédelmi bírságok
Hódinvázió keseríti meg a sárváriak életét
Óvatosan a gereblyével a tavaszi kertészkedéskor