
Fotó: depositphotos.com
a 19. század végén még háromezer ilyen tájfajtát tartottak számon, ma viszont már csak 81 van állami oltalom alatt.
„Pedig ezek a növények ellenállnak a klímaváltozás hatásainak is, csak sajnos nagyüzemi keretek között nem versenyképes a termesztésük” – hangsúlyozta a szakember.
Kiss Balázs, megjegyezte, hogy a 81 állami oltalom alatt álló fajtánál jóval több található hazánkban, melyek génkészlete felbecsülhetetlen értékű. Hozzátette, hogy
minél változatosabb a gyümölcsfák génkészlete, annál ellenállóbb a gyümölcstermesztő ágazat a klímaváltozás hatásainak.
Az elnök kiemelte azt is, hogy nagyon fontos ennek a génállománynak a megőrzése, mivel nagyüzemi körülmények között ezek a fajták nem tudják felvenni a versenyt a modern, nemesített gyümölcsfákkal, emiatt az elmúlt száz év során fokozatosan kiszorultak.
Jelenleg inkább kiskertekben találhatók meg a különböző tájfajták.
Az elmúlt évszázad során számos kártevőt és kórokozót hozott be hazánkba az emberi tevékenység, amelyekkel szemben ezek a növények nem rendelkeznek rezisztenciával, nem tudtak ezekhez a kórokozókhoz alkalmazkodni.
A szakértő leszögezte: az őshonos fajták is igénylik a permetezést, a metszést.
Fotó: depositphotos.com
Népszerű cikkek a rovaton belül
Korai cseresznyefajták
Öntermékeny cseresznye fajták
Ringló szilva fajták
Öntermékeny datolyaszilva fajták
Rezisztens birsfajták
Téli körte fajták
Az alma tartósítása: módszerek és tippek a hosszabb eltarthatóságért
A málna betegségei és kártevői
A ribizli fajtái és jellemzőik