
Fotó: kavosz.hu
Az ukrán gabonaválság okozta piaci nehézségek áthidalásában hatalmas segítséget jelent a magyar mezőgazdaság számára a most elindult Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel konstrukció – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), az Agrárminisztérium (AM) és a KAVOSZ Zrt. együttműködésének köszönhetően létrejött új konstrukció hatékony segítség a gazdálkodók számára a forgóeszköz-finanszírozás megfizethető szintjének biztosításában.
Jelenleg ugyanis mindössze évi 5 százalék ténylegesen fizetendő kamatterhet jelent a KAVOSZ regisztráló irodáiban már elérhető hiteltermék.
Kifejtette, az emelt mértékű kamattámogatást maximum 100 millió forint összeg erejéig mezőgazdasági vállalkozások vehetik igénybe. A konstrukció keretében a legfeljebb 3 éves futamidejű hitelszerződések megkötésére 2024. június 29-ig van lehetőség. A megemelt kamattámogatás a normál Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel már rendelkezők számára is elérhető, hiszen most mindenkinek szüksége van további segítségre – fűzte hozzá Feldman Zsolt.
A közlemény szerint Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár kiemelte, hogy
a jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben és az ennek következményeként kialakult magas kamatkörnyezetben az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ rendkívül jelentős segítséget jelent a szektor szereplői számára.
A kormány célja, hogy a kamattámogatott hitellel hozzájáruljon a munkahelyek megvédéséhez és az agrárvállalkozások versenyképességének növeléséhez. Annak érdekében, hogy 2024-ben a kormány helyreállítsa a gazdasági növekedést, a jól teljesítő, beruházó és fejlődő agrárvállalkozásokra is szükség van.
Az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukcióra vonatkozó részletes információk, az üzletszabályzat és az igényléshez szükséges dokumentumok elérhetőek a www.kavosz.hu oldalon.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Újabb pályázat érhető el a kertészeti termelés fejlesztésére
Az agrárkamara ingyenes pályázatírással segíti a kisüzemi beruházást tervező tagjait
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Az AKG- és ÖKO-pályázatok több mint 20 százalékát kamarai segítséggel adták be a gazdák
Elkezdődött a 2024. évi Agro-ökológiai program támogatásának kifizetése
Fontos határidő a méhészek számára
Február 10-től lehet pályázni az őshonos állatok tartását támogató felhívásra
Megjelent az őshonos állatok tartását támogató pályázati felhívás