
Öntözőrendszer a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
A miniszter ismertette: Magyarországon most a termőterületek 2 százaléka öntözött, a távlati cél az, hogy az európai átlagot elérve ez legalább 8 százalék legyen, szeretnék a 400 ezer hektárnyi öntözött területet elérni.
– hangsúlyozta Nagy István.
A miniszter kedvezőnek nevezte, hogy a technológia adott, a támogatási rendszer biztosított, valamint a megfelelő szakképzés és a felsőoktatási képzés is adott. Kiemelte: a fiatalok megértették, hogy a technológiai fejlesztés, a precíziós gazdálkodás, az innováció, az automatizáció és a digitalizáció mit jelent a megújuló magyar agráriumban, és értik, hogy nekik ebben szerepük van.
A mezőgazdaság felkészítése
Az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok egy részét is felül kell vizsgálni a vízmegtartás érdekében. Át kell gondolni, hogy
a szárazsággal szemben ellenállóbb növényeket kell termeszteni, emellett a vízválságra adandó egyik válaszként a meglévő talajvízzel és a csapadékkal is sokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni – mutatott rá.
A talajvízszint csökkenése, a talaj romló nedvesség-ellátottsága az ország területének döntő többségén jelentősen megnövelte az aszályhajlamot, és jelentősen csökkentette a területek mezőgazdasági hasznosíthatóságát. A felszíni és felszín alatti vízkészletek jó állapotba hozása öntözési szempontból is kulcsfontosságú – fejtette ki Nagy István.
Kiemelte: minden erővel fel kell gyorsítani az öntözés-fejlesztéssel kapcsolatos, korábban megkezdett munkát. „Ha azt akarjuk, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes és hatékony legyen, akkor mindenképpen foglalkozni kell az öntözés növelésével” – fogalmazott.
Támogatások
Nagy István felidézte: a gazdák a Vidékfejlesztési Program keretében 2016 óta kaphatnak támogatást az öntözés fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységekhez.
A miniszter kitért arra is, hogy a jövőben a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében lehet majd támogatást igényelni az öntözés fejlesztésére, további 70 milliárd forintot fordítanak erre.
(MTI)
Népszerű cikkek a rovaton belül
A korallberkenye betegségei
Kávézacc felhasználása a kertben: természetes trágyázás és kártevővédelem
A lemosó permetezés ideje: mikor és hogyan végezzük helyesen?
Szódabikarbóna a lisztharmat ellen
A sárgabarack betegségei és kártevői
A sárgabarack permetezése: mikor, hogyan és mivel?
A rózsabogár pajor
A datolyaszilva betegségei és kártevői
A japán körte (Nashi) betegségei és kártevői