
Kukoricát öntöznek egy önjáró lineár öntözõrendszerrel Fábiánsebestyén közelében 2022. július 7-én. MTI/Rosta Tibor
Az utóbbi másfél évben kiírt vidékfejlesztési pályázatok segítségével több mint 1500 milliárd forrás jutott el az agráriumba – fogalmazott a Szigeti Farm első alkalommal megrendezett partnertalálkozóján az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az AM azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy Feldman Zsolt a Kalocsától mintegy tíz kilométerre fekvő Bács Kiskun megyei Szakmáron tartott rendezvényen hangsúlyozta: a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással megtoldott uniós pénzek mintegy hetven százaléka beruházások létrejöttét segíti a tavalyi és az idei agrárpályázatok keretei között.
Nagy érdeklődés övezte például a precíziós gazdálkodás megvalósítását célzó, a terményszárító és -tároló vagy éppen az állattenyésztés körülményeit javító pályázatokat – tette hozzá.
A közlemény szerint az államtitkár említést tett az egy év óta emelkedő építőanyagárakról, ezzel kapcsolatban megjegyezte: ezen beruházásoknál lehetővé tették a pályázat keretei között az építési költségek növekedésének elismerését.
Az aszály, a mezőgazdasági termelés során felhasznált „inputanyagok” árának növekedése, valamint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági helyzet ellenére a kormány célja, hogy a lehető legtöbb beruházás megvalósulhasson.
Feldman Zsolt jelezte: a vízgazdálkodással, az öntözéssel kapcsolatos pályázatok folyamatosan nyitva vannak, épp úgy, mint az erdősítés támogatását szolgáló, de még elérhető a lovas létesítmények fejlesztésére kiírt pályázat is.
A partnertalálkozónak otthont adó Szigeti család generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik. Az állattenyésztés, a növénytermesztés, a hazai és nemzetközi áruszállítás mellett agrár-szaktanácsadással és pályázatírással segítik a hozzájuk forduló gazdákat. Közreműködésükkel a környék gazdálkodói eddig 2,1 milliárd forint pályázati pénz elnyerésével 4,2 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg – áll az AM közleményében.
MTI
Címlapkép: Kukoricát öntöznek egy önjáró lineár öntözõrendszerrel Fábiánsebestyén közelében 2022. július 7-én.
MTI/Rosta Tibor
Népszerű cikkek a rovaton belül
Fentarthatósági pályázatot hirdet a NAK
Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését
Megkezdődött az erdészeti támogatások kifizetése
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás
Már elérhető az állatbetegségek hatékonyabb kezelését és megelőzését célzó pályázat
Segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
Újabb több száz milliárd forint segíti a környezettudatosan gazdálkodókat
Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak