
Fotó: aksds.sk
Újabb tagszervezetekkel bővült a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF), minden eddiginél erősebb a határon inneni és túli gazdák összefogása, és együttműködésük még szorosabbá válhat a jövőben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A közlemény szerint felvételt nyert az egyeztető fórumba a Pro Agricultura Egyesület, amelynek tevékenysége hét romániai megyére – Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Temes és Arad – terjed ki, valamint a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület, amelynek célja a partiumi régióban élő magyar gazdák segítése.
A fórum plenáris ülését – 17 határon túli régiót képviselő magyar gazdaszervezet részvételével – a napokban rendezték a horvátországi Pulában, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Gazdakörével közös szervezésben.
A kamara közleménye idézi Jakab Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökét, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnökét, aki hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak köszönhetően aktív és erős a nemzetpolitika, amely a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködését is kiemelten támogatja.

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013-ban alakult, az egyesület a magyarországi mellett horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezeteket, ezáltal több ezer határon túli gazdát tömörít. Többek között összefogja a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezeteket, képviseli a közös érdekeket az európai uniós intézményeknél is.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai
Traktorral vonultak a BBC elé a tüntető brit gazdák
Nagy szükség lenne a májusi esőre
A házikert a magyar családok rejtett erőforrása
Állami mentőöv a gazdáknak: célzott támogatások, egyszerűsített adminisztráció és átvállalt vízdíjak
Idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat
Az idei kajszitermésről lemondhatunk, több tíz milliárd forintnyi a fagykár
Így kell bejelenteni a fagykárokat