
Benes Lajos ormánsági falugazdász az aszályt és jégkárt szenvedett zabot szemléli. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Magyarország egész területére aszályhelyzetet hirdetett az agrárminiszter. A korábbi gyakorlattól eltérve, a már nyár végén kihirdetett aszályhelyzet megalapozza a kárenyhítési rendszerben az aszálykárok utáni kárenyhítő juttatás igénylését, és megkönnyíti a termelők ügyintézését az agrártámogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentéseknél is – jelentette be csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Az október 31-i törvényi határidő előtt jóval, a Földművelésügyi Értesítő LXXII. évfolyamának 2022. augusztus 19-i számában megjelent az agrárminiszter közleménye, amelynek értelmében a 2022. kárenyhítési évben Magyarország egész területén aszályhelyzet alakult ki, így az ország teljes területén bekövetkezett aszálykárok után lehet majd kárenyhítő juttatást igényelni a kárenyhítési alapból. A károsult termelőknek a jogosultsági feltételeknek is meg kell felelniük annak érdekében, hogy a kárenyhítő juttatást igénybe vehessék. Erről bővebb információ az alábbi linken érhető el: https://kormany.hu/hirek/az-idojarasi-karesemenyek-bejelentesi-szabalyai
A minisztérium közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy az aszályközlemény megjelenése segíti a termelők ügyintézését is: az aszálykárok kapcsán az egyes agrártámogatási jogviszonyokból eredő kötelezettségek teljesítése alóli mentesülés érdekében a Magyar Államkincstárnak küldött vis maior bejelentéseket gyorsabban elfogadhatják. Az ehhez szükséges jogszabály-módosítás hamarosan megjelenik.
Az aszály miatt biztosított rendkívüli hitelmoratórium lehetősége, a biztosítási kárelőleg fizetés előírása, az öntözéshez kapcsolódó egyszerűsítések, és az új takarmányszállítási támogatás mellett az Agrárminisztérium minden olyan adminisztrációs könnyítést megtesz, ami segíti a gazdálkodók életét – hangsúlyozta az AM.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átfogó kiadvány a hazai agrárium fejlődési lehetőségeiről
Brutális dolgot találtak a Nébih ellenőrök egy marhatelepen (videóval!)
Szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek
Kötelező összeírás indul a mezőgazdaság helyzetéről
Idén nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor
Erősödött a fertőzésveszély a gyümölcsösökben
Jó termésben bíznak a gabonatermesztők
Nagyon kéne a májusi eső az Alföldön
Tudatosabbak a termelők a tavalyi aszálykárok után