
A 2024-es pályázati menetrendről, a támogatási feltételek kedvező változásairól, az utóbbi években az agráriumot sújtó nehézségekre választ jelentő, a növénytermesztésben követhető alkalmazkodási stratégiákról is szólt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület Egerben rendezett szakmai fórumán – közölte az AM.
A tájékoztató szerint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési államtitkár előadásában jelezte:
2024 februárjától megkezdődik a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között 2900 milliárd forint keretösszegű új agrár- és vidékfejlesztési támogatás pályázati meghirdetése.
Az idei tervezett menetrendet az Agrárminisztérium megjelentette. Mindenkinek az az érdeke, hogy ezt a jelentős összeget minél hatékonyabban használják fel a gazdálkodók. Ezért például a pályázatok értékelésekor
kiemelt hangsúlyt fektetnek azoknak a beruházásoknak a támogatására, amelyeknél a hozzáadott érték megléte, a termelői együttműködés, vagy a tartós beszállítói kapcsolat igazolható.
Feldman Zsolt említést tett arról, hogy
a kisebb és nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgoznak
azért, hogy kis- és a nagyobb pályázóknak ne kelljen versenyezniük egymással. Emellett
a bázislétszámtartási kötelezettség kikerült a támogatási feltételek közül,
ez szintén jelentős segítség a gazdálkodóknak. Az agrártárca a pályázat nyerteseit további eszközökkel segíti,
tervezik a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtik a biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét
– írták.
Közölték: az államtitkár szólt a gazdálkodóktól elvárható alkalmazkodásról is. Mint fogalmazott, a piaci környezet, valamint az éghajlat tartós változása miatt ma már nem lehet ugyanúgy termelni, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. A szántóföldi növénytermesztésben a hatékonyságjavítás, az inputanyagokkal való tudatosabb gazdálkodás, a technológiai fegyelem, vagy akár a kevéssé intenzív termesztési technológiák alkalmazása jelentheti az előrelépést.
A termelési szerkezet differenciálása is hozzájárulhat a hatékony gazdálkodáshoz. A hagyományos termelési szerkezetben a prémium minőségű, egészséges, speciális fehérje- vagy rosttartalmú gabonák piacilag stabil pontot jelenthetnek. A széles körben jelenleg termesztett kultúrnövényeken kívüli alternatív szántóföldi kultúrák – cirok, köles, olajlen, pillangós virágúak, szója, mák, rozs, tritikálé – termesztésbe vonása lehet egy válasz a felmerülő problémákra – közölte a tárca.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Újabb pályázat érhető el a kertészeti termelés fejlesztésére
Az agrárkamara ingyenes pályázatírással segíti a kisüzemi beruházást tervező tagjait
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Az AKG- és ÖKO-pályázatok több mint 20 százalékát kamarai segítséggel adták be a gazdák
Elkezdődött a 2024. évi Agro-ökológiai program támogatásának kifizetése
Fontos határidő a méhészek számára
Február 10-től lehet pályázni az őshonos állatok tartását támogató felhívásra
Megjelent az őshonos állatok tartását támogató pályázati felhívás
Pályázzon tájjellegű étellel!