
Fotó: Paul Henri / Pixabay
A hazai vadásztársadalommal összefogva – a vaddisznóállomány intenzív csökkentésével – sikerült megállítani az afrikai sertéspestis terjedését, Horvátországban azonban június végén a járvány újra terjedni kezdett – mondta az agrárminiszter.
Nagy István hozzátette, az ország érdeke, hogy megakadályozzuk a sertéspestis vaddisznókkal történő behurcolását, védve ezzel a Dunántúl túlnyomó részének mentességét. A védekezés érdekében eddig is jól működött a párbeszéd és az egyeztetés kultúrája, a szaktárca továbbra is számít a vadászokra – hangsúlyozta a miniszter.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke
tíz pontban foglalta össze az elmúlt időszak jogszabály-változásait, amelyek – megfogalmazása szerint – életszerűbbé és ésszerűbbé tették a vadászatra jogosultak, a vadászok, a gazdák és a társadalom kapcsolatát.
Kiemelte, hogy
rendeződött a vadak által okozott kár felelősségének kérdése,
például a kerítéssel védett utakra (például autópálya) jutó vad és gépjármű ütközéséért nem tehető felelőssé a vadásztársaság.
Semjén Zsolt szólt arról is, hogy
a korábbi öt év helyett 30 napra módosult a mezőgazdasági vadkár miatt indítható kereset határideje.
A vadászati jogosultság nem lakcímhez, hanem magyar állampolgársághoz kötődik, tekintettel a külhoni magyarokra. Az ifjúsági vadászok letehetik a vadászvizsgát, és gyakorlott vadász mellett, kisebb kaliberrel 16 éves kortól foghatnak puskát a kezükbe, hasonlóan a sportlövőkhöz.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Nimród Vadászújság főszerkesztőjeként elmondta: az újságban szeretnék megteremteni és szinten tartani az ésszerű párbeszéd lehetőségét a vadászok és a társadalom között, valamint a diskurzust szolgáló közösségi eseményeket szerveznek és megkezdték a külföldi szaklapokkal való kapcsolatteremtést.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében
Vizes élőhelyek fejlesztésére nyert el támogatást a hortobágyi halgazdaság
Sertésklónozásban látják a jövőt a kínaiak
A kárpáti borzderes
Újabb településeken jelent meg Zalában a kiskérődzők pestise
Újabb vármegyékben jelent meg a madárinfluenza
Új szemléletű szarvasmarhatenyésztési technológiát dolgoztak ki
Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise
Hajdú-Bihar vármegyében ismét megjelent a madárinfluenza