október 5, 2024

Akkora a kánikula, hogy Somogyban már a teheneket is hűtik

tej tehén tőgy

Fotó: Wolfgang Ehrecke / Pixabay

A hőségtől az állatok is szenvednek, a gazdák fokozott figyelemmel gondoskodnak a biztonságukról. A tehéntartók ventilátorral enyhítik a forróságot, és gyakran vízzel permetezik a szarvasmarhákat és a lovakat is.

– Bár a hőség a hét eleje óta tart, de a következményeit már érezzük az enyhén csökkenő tejhozamon – mondta Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária Zrt. elnöke. – Összesen 721 szarvasmarhát tartunk és jelenleg 337 tehenet fejünk. A kánikula előtt naponta nagyjából 11 ezer liter tejet szállítottunk a kaposvári tejüzemnek, ez a forróságban nagyjából 10 500 literre esett vissza. Ez egyelőre nem goromba csökkenés, de egyértelműen kimutatható a kánikula hatása – írja a A Somogy Vármegyei Hírportál.

A szentgáloskéri társaságnál kiemelt figyelmet fordítanak az állatok biztonságára, a termelő istállóban pillanatnyilag 30 ventilátor működik, továbbá párásító segítségével vízzel permetezik a szarvasmarhákat. Az elnök szerint akkor lenne nagy baj, ha a hőmérséklet éjjel nem csökkenne jelentős mértékben, most abban bíznak, hogy a következő napokban némileg enyhül a forróság. A héten elrendelt biztonsági intézkedések egyelőre elegendőnek bizonyultak, cél, hogy a tejtermelés folyamatosan szinten maradjon. Pásztohy András hangsúlyozta: az időjárási körülmények változása indokolttá teszi az újabb fejlesztést. Pályázati forrásból a termelő-istálló tetőhéjazatát kívánják szigetelni, a korszerűsítésre csaknem 30 millió forintot kívánnak fordítani.

Göcző Sándor magyaratádi őstermelő öt szarvasmarháról gondoskodik, ezek közül kettő vemhes. A hőségben hatékony óvintézkedésre van szükség: az állatoknak folyamatosan biztosítják a friss vizet, délután három körül langyos vízzel locsolják, és nagy, eltolható ajtókkal kialakított nyári istállót használnak. Családjukban állatorvos is van, így folyamatosan biztosítják az egészségügyi kontrollt.

 Mi is használunk párásító ventilátort, a fejőházban ezen kívül egy nagy ventilátor működik, ami ugyancsak sokat segít

– mondta Szalai Norbert somogyaszalói gazdálkodó.

A több napig tartó nagy melegben akár 5-10 százalék körüli tejhozamcsökkenés következhet be. Összesen 37 szarvasmarhánk van.

Az 530 tehénen kívül csaknem 500 növendék üszőt tartanak a Kapostáj Zrt. zimányi gazdaságában. Naponta átlag 15 ezer liter tejet adnak át a feldolgozónak, ám a hőséget ők is érzik, pénteken már csaknem 400 literrel csappant meg a mennyiség. Nagy Imre állattenyésztési részlegvezető hangsúlyozta: minden lehetséges módon óvják az állatokat.

Nyitott lovardában edzenek, az árnyékban hűsölnek

Figyelünk, hogy az itatókban mindig legyen hideg, friss víz, és az istállóban egy-egy oldalon öt nagy teljesítményű ventilátor működik.

– mondta Nagy Imre.

Ezen felül vízpermettel hűtjük a termelő teheneket. A hőség számlájára írható a növekvő vízfogyasztás. A kánikula előtt naponta 60-70 köbméter volt a felhasználás, ami a forróságban akár elérheti a 90 köbmétert is.

Meiszterics László, a kaposvári Meistro Lovasklub elnöke azt mondta: 21 lovuk van és a forróságban a nyílt pálya helyett a fedett, de oldalt nyitott lovardában tartják az edzéseket. A legelőknél fák vannak, így jut árnyék az állatoknak, ezen kívül naponta többször vízzel locsolják a lovakat. Hét pici keverék kölyköt hoztak pénteken a Kutyatárhoz, ahol a 180 eben kívül 36 macskát is ellátnak. Boncz Edit, az egyesület vezetője szerint a hőségben a vízcsere és a locsoláson kívül a megfelelő árnyékolás biztosítása is döntő, az állattartókra nagy felelősség hárul.