
MTI/Vajda János
Országszerte jelenleg 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget.
A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, kitelepítésre azonban sehol sincs szükség – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.
Siklós Gabriella elmondta: országszerte jelenleg 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget. Jelezte: a Sajó és Tarna teljes magyarországi szakaszán harmadfokban védekeznek. Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás – tette hozzá a szóvivő.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átfogó kiadvány a hazai agrárium fejlődési lehetőségeiről
Brutális dolgot találtak a Nébih ellenőrök egy marhatelepen (videóval!)
Szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek
Kötelező összeírás indul a mezőgazdaság helyzetéről
Idén nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor
Erősödött a fertőzésveszély a gyümölcsösökben
Jó termésben bíznak a gabonatermesztők
Nagyon kéne a májusi eső az Alföldön
Tudatosabbak a termelők a tavalyi aszálykárok után