
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A magyar mezőgazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogy változó időjárási feltételek esetén is megfelelő növényfajták álljanak rendelkezésre. A növények alkalmazkodóképessége felértékelődött, a fajtaválasztást az összehasonlító kísérletek segítik – hangsúlyozza a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) közös közleményében.
A szervezetek abból az alkalomból hívták fel a figyelmet a fajtakísérletek jelentőségére, hogy véget ért az országos fajtateszt, amelyen 48 őszibúzát és 27 őszi káposztarepcét vizsgáltak az ország különböző pontjain. A kísérleti helyszíneket úgy választották ki, hogy megfigyelhessék a kiválasztott fajták terméseredményeit különféle adottságú területeken.
A kísérleteket idén is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács felügyelte – közölték.
A vizsgálati eredményeket tartalmazó összefoglalókat a VSZT honlapján tették közzé.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a közleményben hangsúlyozta, hogy a visszajelzések szerint a gazdák tanulmányozzák a kísérleti eredményeket fajtaválasztásuk megalapozásához.
MTI
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Népszerű cikkek a rovaton belül
Őszi búza és őszi káposztarepce: objektív fajtakísérleti eredményekkel segítik idén is a gazdákat
Külpiacokra is jut a friss magyar paradicsomból
Ritka kincs lesz idén a magyar kajszi
A magyar meggy jelentős része a németekhez megy
Jó minőségű lesz idén a dinnye
Brüsszel legalizálná a génszerkesztett növényeket Európában
Cseresznyefa oltása
Ezek a legjobb őszi búza, repce-, és kukoricafajták
Ezek a kukoricafajták bírják jobban az aszályt