július 14, 2024

Célzott támogatások segítik a hazai burgonyatermesztést

Napszámosok krumpliföld-burgonya-betakarítás

MTI Fotó: Balázs Attila

Kiemelt feladat, hogy versenyképes legyen a hazai burgonyatermesztés és a gazdálkodók megfelelő árualappal rendelkezzenek – mondta Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Farkas Sándor, a tárca parlamenti államtitkára az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szakmai rendezvényén, amelyet az I. Nemzetközi burgonya világnap alkalmából rendeztek meg.

A közlemény szerint Farkas Sándor hangsúlyozta: Magyarországon az utóbbi években 6 és 12 ezer hektár közötti termőterületen, mintegy 180-300 ezer tonna burgonyát termeltek a gazdák. A burgonya a magyar háztartások kedvelt alapélelmiszere, ezért a fejlesztéspolitika kiemelt célja a fogyasztói igények egész éves folyamatos kielégítése.

Kiemelte, a szaktárca 2020-ban a Vidékfejlesztési program keretében megteremtette a burgonyatermesztéshez kapcsolódó valamennyi technológiai elem fejlesztésének támogathatóságát. 2021-22-ben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás mintegy 1200 milliárd forintot meghaladó értékben valósíthatta meg fejlesztési elképzeléseit. A kertészetek számára üvegházak, fóliaházak, hűtőházak építése, gépek és poszt-harveszt technológiák vásárlása és ültetvények telepítése egyaránt elérhetővé vált támogatott módon. Eddig a kertészeti ágazatokat érintő felhívásokban 6900 nyertes pályázat kapcsán 184 milliárd forintot meghaladó támogatási összegről született már döntés – áll a közleményben.

Farkas Sándor hozzátette, ahhoz, hogy a hazai burgonyatermesztés versenyképes legyen és megfelelő árualappal rendelkezzenek a termelők, a szaktárca célzott támogatásokkal segíti az ágazatot. Mindezen célok eléréséhez nyújtanak segítséget a KAP Stratégiai Terv felhívásai. Az új pályázatok közt prioritásként szerepelnek az energiahatékonysággal kapcsolatos beruházások, és az agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása is, hiszen összefogás hiányában gyenge marad a termelők alkupozíciója az ellátási láncban. Az együttműködések jelentős szerepet tölthetnek be a kisebb méretű gazdaságok megerősítésében is – húzta alá a miniszterhelyettes a közlemény szerint.

A már megjelent a mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó, mintegy 200 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívás a burgonya feldolgozását szolgáló beruházásokhoz is segítség lehet az ágazati szereplőknek. Hozzátette, 50 milliárd forint keretösszeggel kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt-harveszt fejlesztések támogatására kiírt új pályázati felhívás jelenik meg, várhatóan júliusban. Ez a kiírás különösen fontos a burgonyaágazat számára, mind a tárolók létesítése, mind a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése érdekében, legyenek azok válogatás, tisztítás, osztályozás vagy csomagolás gépei, illetve gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései, valamint az azokhoz szükséges szoftverek – írták.

Hazánk az Egyesült Nemzetek Szervezetében a FAO kezdeményezésére csatlakozott a Nemzetközi Burgonya Világnaphoz – áll a közleményben.

MTI