
Fotó: MTI/Nagy Lajos
A tárcavezető megerősítette, hogy a kormány számára kiemelten fontos, hogy a hazai élelmiszerellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek. A villamosenergia rezsicsökkentés az e téren már elért eredmények megőrzését és további előmozdítását biztosíthatja – tette hozzá.
Nagy István a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozás területén működő vállalkozások számára kedvező változást tartalmazó kormányrendelet részleteit kifejtve elmondta, hogy
a most biztosított lehetőséggel a legfeljebb 10 főt foglalkoztató és 4 milliárd forintnál alacsonyabb éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel rendelkező mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások is élhetnek.
A mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe.
A miniszter jelezte: a villamosenergia rezsicsökkentésre jogosult vállalkozások az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb 2022. június 30-ig tartó villamosenergia vásárlási szerződést köthetnek. A kormányrendelet pontosan meghatározza a meglévő villamosenergia vásárlási szerződések megszűnésének, valamint az új, egyetemes szolgáltatóval kötendő szerződések szabályait.
A zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenni a szükséges lépéseket a meglévő szerződések megszüntetése érdekében, és jelezni az igényt az egyetemes szolgáltatónak
– hívta fel a figyelmet a közleményben Nagy István.
MTI
Fotó: MTI/Nagy Lajos
Népszerű cikkek a rovaton belül
Jó diótermés ígérkezik, a piaci viszonyok már nem ilyen kedvezőek
Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére
Nem hosszabbította meg az ukrán importtilalmat az Európai Bizottság, jön a gazdatüntetés
Fókuszban a helyi termékek
Az Alföldön sokfelé túl száraz a talaj a repce vetéséhez
Ha kell, a kormány nemzeti hatáskörben tiltja meg az ukrán gabonatermékek behozatalát
Kedvező a talaj nedvességtartalma a nyári növények számára
Duplájára emelkedik a Széchenyi Kártya Beruházási Hiteltípusainak maximális összege
A kukoricának jól jönne az eső