
Fotó: Mártélyi Horgászegyesület
Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busából és törpeharcsából is többet fogtak ki tavaly a Tisza-tavon a halászok az egy évvel korábbihoz képest – közölte szerdai közleményében a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
Az idegenhonos halfajok állományszabályozásának már a nyolcadik szezonja ért véget tavaly decemberben.
A hét szerződéses halász busából 26 ezer 740 kilogrammot fogott, 9,3 ezer kilogrammal, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Szintén emelkedett a törpeharcsából kifogott mennyiség, 28,8 ezer kilogrammra, ami 21 százalékkal, több mint 6,1 ezer kilogrammal több a 2021-esnél.
A busa-fajok a téli, tavaszi és őszi hónapokban elsősorban a Tiszán foghatók, nyáron pedig a tározótér alkalmas vízterületein is, de leginkább májusban és októberben eredményes a halászatuk – írták.
A törpeharcsából a kisebb, tavaszi fogási csúcsot nyáron csekélyebb zsákmány követi, majd ősszel a mennyisége emelkedni kezd. Halászatuk novemberben éri el a tetőpontját, amikor a vízszintcsökkentés hatására vándorlásnak induló törpeharcsák az útjukba helyezett varsákkal hatékonyan gyéríthetők – tájékoztattak.
A munka idén folytatódik, jelenleg a szerződések megkötése és az engedélyek kiadása zajlik – közölték.
MTI
Címlapkép: Illusztráció / Mártélyi Horgászegyesület
Népszerű cikkek a rovaton belül
Egy nagy lépéssel kerülünk közelebb a körforgásos gazdasághoz
Elkészült bennszülött növényeink leltára
Már 2027-ben átlépheti az 1,5 Celsius-fokos határt a globális felmelegedés
NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow: Fókuszban a fenntarthatóság
A vízimadarak jelzik a vizes területek jellemzőit
Figyelmeztetnek a kutatók: Eltűnnek a hasznos pókok!
Vissza kell adni a folyóknak a természetes medret és valamennyi árteret
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között
A tavalyi aszály nem tett kárt a hazai fehérgólya-állományban